<% PM %>
Latest Shouts In The Shoutbox -- View The Shoutbox · Rules -  


Profile
Personal Photo

No Photo

Options
Custom Title
Victoria Vause doesn't have a custom title currently.
Personal Info
Location: No Information
Born: No Information
Website: No Information
Interests
No Information
Other Information
Idézet: No Information
Statistics
Joined: 19-December 15
Status: (Offline)
Last Seen: Jan 13 2016, 12:03 AM
Local Time: Jan 16 2018, 01:52 PM
1 posts (0 per day)
( 0.06% of total forum posts )
Contact Information
AIM No Information
Yahoo No Information
GTalk No Information
MSN No Information
SKYPE No Information
Unread Msg Message: Click here
Unread Msg Email: Private
Signature
View Signature

Victoria Vause

Anarch

Topics
Posts
Comments
Friends
My Content
Jan 2 2016, 08:36 PM
-Karakter neve: Victoria Vause
-Születési ideje: 2063.06.03
-Születési helye: Wakefield
-Csoportja: Anarch/The Legion


-Kinézet: Szinte kiül arcomra az ártatlanság, aki csak rám néz azt látja hogy mosolygok kedves vagyok, anélkül hogy megszólalnék. Persze ha épp készülök lelőni valaki akkor azért az adott illető mást lát. Mindig is próbáltam átlagosnak látszani hogy ne keltsek feltűnést. A hajam sose festem, mindig meghagytam természetes sötét barna színében akárcsak szemeimet sem csúfítom kontaktlencsével, a barna szem tökéletesen passzol a hajam színéhez amit még jobban feldob fehér puha bőröm. Nem vagyok égimeszelő de azért a kisgyerekek sem lépnek rám az utcán, bár rég nem mértem a magasságom olyan 158-167-re saccolnám. Elég vékony vagyok habár szerintem épp a jó határon vagyok olyan 53 kg lehet. Annak ellenére hogy ilyen vékony vagyok idomaimra nem lehet panaszom és másoknak sem igazán volt eddig. Öltözködési szokásaim változóak, imádom az olyan ruhákat amik tényleg kiemelik egy nő szépségét de nem esik át a ló túloldalára amikor megkérdezik mennyi egy menet. Eddig még szerencsére ilyenben nem volt részem ezért bár milyen egoistának is hangozhat de remek ízlésem van. A jelenlegi életvitelemben az ilyen ruhák meglehetősen háttérbe vonulnak és előkerülnek a különböző farmerok, terepmintás nadrágok, a bakancs, bőrkabát meg persze az ilyen öltözékhez illő fekete napszemüveg sem maradhat el.

-Jellem: Van aki a kis vidám ártatlan lányt látja bennem van aki egy könyörtelen gyilkost. Őszintén szólva egyiknek sem tartom magam. Ártatlan nem vagyok, sok olyat tettem ami a társadalom rossznak tart bár én nem eszerint skatulyázom be a dolgokat hogy ez rossz mert ők azt gondolják ez jó mert amazok azt gondolják hanem amit én rossznak tartok az rossz, amit jónak tartok az jó. Tehát ártatlan biztos nem vagyok de a mai világban senki sem maradhat ártatlan. Napjainkra tényleg igaz a biblia "áteredő bűn" amit talán a könyv nem pont így ért de ez nem is nagyon számít. Könyörtelen gyilkos sem vagyok, de nem tagadom öltem már embert viszont sokakra túlzás az ember kifejezés. Amikor öltem nem önző érdekek voltak hanem mindig a nagyobb jó, eleinte ez a szöveg nekem úgy hangzott mintha valami fanatikus terrorista mondaná de ha az ember képes elfogadni azt a tényt hogy a halál eset nem feltétlen rossz dolog mindjárt értelmet nyer. Tetteimet ezekkel az eszmékkel támasztom alá és hiszem hogy jól cselekszem. Néha viszont kételkedem, adnak egy címet és egy nevet majd berontunk és végzünk vele de ami zavar hogy az ilyen célpontokat nem tudom miért likvidáltuk de erre mindig azt mondták hogy mindenki annyit tud amennyit kell. Kénytelen voltam ezzel beérni. Akikről tudtam hogy mit tettek azokat sem volt könnyű megölni mert előjön a gondolat hogy ha épp egy gyilkost lelövök akkor mitől leszek más? Sokáig agyaltam ezen de némi segítséggel rájöttem hogy én nem vagyok gyilkos mert én a nagyobb jó érdekében teszem amit teszek ezért nem minősül bűnnek még ha a törvény úgy is kezeli. Viszont a megölt emberek arca nap mint nap előjön egytől egyig és ilyenkor előjön egy rossz érzés amit nem tudok mivel magyarázni, ilyenkor azt szoktam magamban mondani hogy helyesen cselekedtél, ne legyen bűntudatod. Amit még megtanultam hogy bármilyen áldozatot megér ha azt egy magasztosabb célért teszed.

-Előtörténet: Amit nem látok a saját szememmel azt nem szoktam biztosra mondani de ha látok valamit még akkor is kételkedem néha ezért csak azt tudom mondani amit nekem is mondtak hogy Wakefieldben születtem, bizonyítani csak néhány ember tudta vagy talán tudja de az életem ebben a szakaszában már nem számít honnan jöttem hanem csak az hogy hová megyek. Wakefieldről nincsenek emlékeim mert állítólag a születésem után nem sokkal Elysiumba költöztünk és jobb híján a nyomornegyedben éltünk, megkaptuk a személyes chipünket és szüleim akár csak a legtöbben Rive Roadon dolgoztak apám gyárban dolgozott édesanyám pedig valami irodai asszisztens volt vagy legalábbis ezt mondták. Amikor idősebb lettem furcsa volt hogy hol nagyon sok, hol nagyon kevés volt a fizetés, mindig is azt sejtettem hogy egészen mással foglalkoznak de jobbnak láttam nem kérdezősködni, szerették volna ha úgy érzem hogy átlagos család vagyunk ahol biztonságban érzem magam. Biztonságérzetem sokáig nem volt, láttam mi megy nap mint nap, barátom se volt sok és nem is igazán engedtek játszani velük mindig jobban örültek ha otthon ülök. Na ezt én viszont nem szerettem, sőt egyenesen gyűlöltem ezért ha dolgozni mentek mindig kiszöktem hogy a környékbeliekkel játszhassak. Sokat segítettek, ők tanítottak meg hogy mi merre hány méter. Közülük a legtöbb segítséget egy Henry nevű fiútól kaptam, tényleg bármi volt ő próbált segíteni, tanítani. Beszélt nekem a központi mátrixről, a cdsről, Anarchról ezért elég hamar tisztában voltam a dolgokkal. Egyszer elmondta hogy ő is tagja az Anarchnak és a szabadságért küzdenek ami egy fiatalnak elég csábító lehet így én is a lehető legtöbbet tudni akartam erről a szervezetről. Henry azt mondta ha akarok csatlakozhatok de jól gondoljam meg mert visszaút nincs. A szüleim iránti szeretet miatt nemet mondtam de eljött a nap ami megváltoztatta az egész életem. Otthon ült a család épp vacsoráztunk amikor rendőrök törték ránk az ajtót és köztük egy nem épp odaillő alak is felbukkant. Jól vasalt drága öltöny, jól fésült haj olyan mint mint valami titkos ügynök de később kiderült hogy a CDS egyik embere volt. Apám azt mondta menjek fel a szobámba majd megölelt és a fülembe súgta hogy meneküljek amerre csak látok. Félelem, kiszolgáltatottság és adrenalin amit éreztem, legszívesebben maradtam volna de tudtam milyen sorsra jutottam volna ezért azt tettem amik kértek a szüleim és felrohantam a szobámba, megfogtam egy táskát és pár apróságot amit másodpercek alatt összetudtam szedni és sebesen távoztam az ablakon. De azért mégsem tudtam volna csak úgy elmenni ezért a ház melletti bokrok menték az ajtó közelébe lopakodtam hogy lássam mi történik. Mire odaértem a szüleimet bilincsben hozták és egy rendőrautóba tuszkolták ami gyorsan elhajtott és utánuk még két rendőr ment a házba de hogy ők mit csináltak azt nem tudom, talán engem kerestek talán valami mást. Ötletem se volt de a pillanat hevében nem volt időm rajta gondolkodni és végül továbbálltam. Néhány utcára tőlünk volt egy lepukkant emeletes ház, Henryvel és a többiekkel mindig itt játszottunk, beszélgettünk. Máshova nem tudtam menni, rá mindig számíthattam ezért nem volt kérdés hogy menekülőutam első célpontja ez az épület lesz. Ahogy reméltem itt volt Henry és még néhány barátja. Négyszemközt elmondtam neki mindent, ő próbált megnyugtatni és azt mondta gondolkodjak el az ajánlatán minél hamarabb mert még választhatok, viszont ha úgy döntök még mindig nem kérek belőle akkor el kell mennem és többé nem jöhetek vissza. Nem kellett sokat időznöm a válaszomon, természetesen igent mondtam. Tudtam hogy a szüleimet valószínűleg többé nem látom, más családtagom nem volt és nem akartam egyedül maradni ráadásul amúgy is tetszett amiről Henry beszélt. Megvolt a motiváció ezért döntöttem így és azóta sem bántam meg a választásom. Henry egyik barátja mondta üljek le és várjak, közben pedig laptopján nyomkodott valamit. Azt mondta a chip nem maradhat bennem, ő kikapcsolja de ki is kell vágni. Közben egy másik srác akit azt hiszem Andrewnak hívtak már mögöttem is volt a bicskájával és megveregette a vállam majd annyit mondott "Ne aggódj, ez csak egyszer fáj." nem tudom mi volt a cél, talán megnyugtatni akart. Ha igen akkor nagyon rosszul csinálta. Néhány perc volt az egész, rettenetes fájt és féltem de utána szinte éreztem ahogy szabad vagyok, ezt erősítették meg ők is. Szinte egyszerre mondták hogy "Üdv köztünk." mellé még barátságos mosolyok is társultak. Most már valamennyire bíztak bennem és beavattak a kulisszatitkokba is. Innentől kezdve nekik vagyis pontosabban az Anarchnak segítettem hogy elérje célját. Megtanultam lőni, profikat megszégyenítően felmászni egy épületre na jó talán enyhén túloztam de annyi igaz hogy elég jól ment. Pusztakezes harcra is tanítgattak bár valahogy az nem igazán tetszett. Hiába tanulok meg egy jó ütést vagy rúgást ha mondjuk egy 300kg-os férfi az ellenfelem, ha egy olyan megüt rögtön belepusztulok. Innen-onnan kellett elcsenni dolgokat aztán jöttek a komolyabb küldetések és már nem csak elvettünk hanem célpontokat iktattunk ki. Nem dobtak rögtön mélyvízibe, a legtöbb akción nem kellett ölnöm de idővel eljött annak is az ideje. Ez talán olyan mint az első szex, sose feleltjük el. Mai napig emlékszem arra a kopaszodó pizsamás gazdag alakra aki már szinte halálra itta magát, ha egy szót is tudott volna mondani két hányás között talán az a köszönöm lett volna. Ha egy fél órával később érkezem hozzá talán már nem is élt volna. Felé tartottam a pisztolyt és a ravasz meghúzásakor elfordultam de ez is csak eleinte volt. Később már nem zavart egy friss hulla látványa. Onnantól már szinte megszokottá vált de nem mentem könnyen soha és szerintem nem is fog. Pár évig ez ment, szabadság, igazságosztás és temérdek adrenalin. Imádtam ezt az életet és azt hittem örökké tart de eljött egy akció ami ismét csak fordulópont volt az életemben. Az volt a terv hogy felrobbantjuk a nyomornegyed szélén található rendőrkapitányságot amivel azt akartuk éreztetni hogy nincs szükségünk ilyen rendőrnek nevezett tömeggyilkosok csoportosulására. Mindenki megkapta a maga kis feladatát, nekem annyit kellett tennem hogy beosonok és megszerzem a másnap esti beosztás és az esti akciókról valami infót. Azt hittem ezért arra van szükség hogy akkor csapjunk le amikor szinte üres a rendőrség hogy ne sérüljön meg senki hisz azt hangoztatták a többiek hogy nem vagyunk gyilkosok. Részemről teljesítettem a feladatom, később a találkahelyen találkoztunk ahol kiderült hogy mindenki sikeresen elintézett mindent aztán mindenki kapott egy kis szabadidőt ami után nem sokkal az akció kiötlője Charlie megkeresett és visszahívott a "főhadiszállásra" ahol a 6 fős csapatból csak 3-an voltunk. Szólt hogy változott a terv és az akciót el kell kezdenünk azonnal mert üres a rendőrség, Alex gondoskodott róla. Viszont Charile mondta hogy szomorú mert nincs aki elvigye a bombát. Én naiv azonnal önként jelentkeztem, a térképen megmutatták hova kell elhelyezni a tölteteket és még a figyelmem is felhívták rá hogy lesz még ott pár rendőr de nem sokáig, mire robbantunk már sehol se lesznek. Meg is tettem, a bombákat elhelyeztem majd visszasiettem a bázisra ahol még senki nem volt rajtam kívül, nem volt benne gyanú. Azt gondoltam túl gyors voltam ezért nincsenek itt. Pár perc után rendőrök rontottak az épületbe, azonnal letepertek megbilincseltek és mire kettőt pislogtam már az autóban ültem viszont nem a kapitányság felé mentünk hanem ellenkező irányba. Ekkor megtörtént a robbanás de az autóban ülő rendőrök meg se lepődtek, ekkor kezdtem azt sejteni hogy Charlie átvert. A falhoz értünk ahol egy szobában ruhát kellett cserélnem és egy komolyabb bilincset kaptam majd egy páncélozott buszra tettek. Fél órát állt mikor még rajtam kívül négy embert hoztak köztük ott volt Henry a többieket nem ismertem. Tőlem nem messze ültették le, arcán verésre utaló sérülések és csak annyit súgott oda "Charlie elárult minket. Sajnálom, nem akartak hogy ez legyen!" nem tudtam mit gondoljak ezért csak szótlanul bámultam ki az ablakon miközben a konvojunk elindult a sivár földeken. Néhány óra uzásás után egy kis támaszponthoz értünk ahol felvonókra tettek minket és a kábelek egy magas hegyre vezettek. A köd miat nem is látszott a vége. Felraktak minket és elindultunk. Gyorsan mentünk de így is beletelt némi időbe mire felértünk. A hegyen kiszálltunk és szemem elé tárult egy hatalmas épületrengeteg, olyan volt mint egy óriási város. De rájöttem hogy ez valamiféle börtön. Hallottam róla, olvastam róla de még sosem láttam eddig a napig. Ami miatt féltem hogy semmiféle tárgyalás nem volt, rögtön idehoztak. Bárkit kérdeztem semmi válasz csak lökdöstek és kiabáltak. Volt egy újabb motozás majd megkaptuk a rabruhát és egy hosszú folyosón bevezettek a blokkomba majd a cellámba ahol találkoztam a cellatársakkal. Őket sose felejtem. Darcy a rákos nagymama akit szervkereskedelemmel vádoltak, Lily a kábítószeres fosztogató és Emma a the legion szekta terroristának titulált tajga. Hármuk közül vele beszélgetem a legtöbbet, sokat megtudtam a the legionről és azóta is szimpatizálok a nézeteivel, terveikkel. A börtön nem olyan volt mint aminek elképzeltem, azt hittem megállás nélkül belém kötnek és szexuálisan zaklatnak de annyi ember van szinte a létezésemről se tudtak. Meg merem kockáztatni hogy több ezer nő volt, férfiakból is temérdek volt de őket csak étkezéseknél láttuk. Hát elnézve őket, megértem miért szeretik sokan a rossz fiúkat, volt köztük jó pár szép szál legény. Néhány hét után osztottak be minket dolgozni, a legszarabb munkát kaptam szó szerint.... a wcket kellett takarítani és néha olyan volt mint egy atomrobbanás utáni szeméttelep. Egyedül azok ügyeltek a tisztaságra akiknek már kellett takarítani. Körül belül 4 hónapot töltöttem el ezzel a "kellemes" munkával aztán kor hajnal kiráncigáltak a cellámból egy szomszédos épületbe vezettek ahol lezajlott a tárgyalásom. A tárgyalást 10 perc alatt lezavartuk, abból állt hogy a bíró elmondta mit tettem és megkaptam az ítéletet, én hozzá se szólhattam, ügyvédnek vagy esküdtszéknek nyoma se volt. Ezután visszavezettek a cellámba és még pár hétig ugyan az ment mint előtte. Ezután üresedés volt a mosodán és oda helyeztek. Sokkal élvezetesebb volt több ezer ágyneműt és ruhát mosni mint több ezer ember után a trágyát takarítani. A cellatársaim már több éve itt voltak, azt kérdezték nem szeretnék-e idő előtt elmenni. Természetesen igent mondtam mire a válasz az volt hogy két útja van, az egyik a hulla zsák a másik a szökés. Valahogy ösztönösen vonzom a bajt ezért belementem hogy akkor tervezzük meg a szökést, eleinte azt gondoltam hogy csak leköti az időnket a tervezgetés aztán úgyse lesz semmi de elég hamar beindultak a dolgok. Emmának voltak ismerősei és áthelyeztek minket szabadtéri munkára ami nem volt egy leányálom. A börtön mellette egy fémbánya üzemelt, nem volt elég hogy rohadt hideg van még kemény fizikai munkát is kellett végezni. Állandóan hó volt és köd ezért lett volna időnk meglépni mire észbe kapnak az őrök. A terv odáig tökéletes volt hogy eljutunk a felvonóig, onnantól már hiányos volt mert hiába az ismeretség ennyit tudtak volna segíteni. Felvonóra félszálhátunk de a lenti őrökön egyedül kéne átjutni erre meg terv nem igen volt. Aztán eljött a nagy nap és rögtönözni kellett, a segítséget nyújtó őr lett a túsz. Vele sikeresen átjutottunk az alsó bázison és elkötöttünk egy járművet és egy hosszú akciófilmbe illő autósüldözés után megmenekültünk. Ghost Townban rejtőzünk onnan pedig Wakfieldbe menekültünk majd hamis chipekkel vissza Elysium nyomornegyedébe. Itt vált hivatalossá hogy a The Legionhez is csatlakoztam habár ugyanúgy az Anarch felé húzott a szívem és mai napig keresem a már szervezethez csatlakozott tagokat hogy együtt hajthassuk végre különböző akcióinkat.
Last Visitors


Jun 11 2016, 11:18 AM




Jan 5 2016, 11:33 PM




Dec 22 2015, 11:22 AM



Comments
No comments posted.
Add Comment