<% PM %>
Latest Shouts In The Shoutbox -- View The Shoutbox · Rules -  


Profile
Personal Photo

No Photo

Options
Custom Title
Stefan Lynch doesn't have a custom title currently.
Personal Info
Location: No Information
Born: No Information
Website: No Information
Interests
No Information
Other Information
Idézet: No Information
Statistics
Joined: 17-August 14
Status: (Offline)
Last Seen: Jul 26 2017, 02:03 AM
Local Time: Aug 20 2017, 12:33 PM
166 posts (0.2 per day)
( 10.41% of total forum posts )
Contact Information
AIM No Information
Yahoo No Information
GTalk No Information
MSN No Information
SKYPE No Information
Unread Msg Message: Click here
Unread Msg Email: Private
Signature
View Signature

Stefan Lynch

Fosztogató

Topics
Posts
Comments
Friends
My Content
Mar 27 2015, 04:04 PM


New Town a megszokott pompájában gyönyörködteti az erre járókat, még akkor is ha ezeket a látogatókat jelen esetben teljesen más is vonzotta ide.
Legalább húsz ember gyűlt össze az egyik felhőkarcoló előtt, melynek valamely szintjén az Örök Fény fejvadász iroda is található. Szinte bárki számára nyilvánvaló lehet, hogy ezt a kisebb gyülekezetet egytől egyig a fejvadászok által hirdetett állás foglalkoztatja, aminek az eligazítása pontosan tíz perc múlva megkezdődik, amint hatot üt a óra.
A tíz perc leteltével, szinte mesteri pontossággal kinyílnak a kapuk és az emberek elkezdenek vonulni a felvonók irányába. A földszint igazából csak egyfajta üres hallnak mondható, a különböző cégek ugyanis az emeleten találhatóak. Ahogy mindannyian beszállnak egy-egy liftbe, már hangutasítás vagy gombnyomás kísérete nélkül bezárulnak a felvonók és elkezdenek felemelkedni. Eközben mindvégig vörösen villódzik a tizenhármas szint nyomógombja, de a legegyügyűbb lénynek is feltűnik, hogy bizony a komplexum legtetejébe tartanak.
Megérkezve az épület tetejébe, egyszerre nyílnak ki a liftajtók. A zavarodott tömeg egyként lép elő a saját liftjéből és sokan csodálattal bámulják az eléjük táruló tág folyosót. A hosszú, falfehér folyosó leginkább érdekesnek mondható pontja azonban a fala. Kamerák és különböző szerkezetek tömege követi figyelemmel az újonnan érkezők minden mozdulatát odafentről. A folyosó végéhez érve újból zárt kapu fogadja őket, mely mielőtt kinyílna teljes átvilágítást végez rajtuk. Sztárokat megszégyenítő vakumennyiség és foszforeszkáló fénycsóva halad végig a gyülekezőkön, mire végre kitárul előttük a kapu.
Innentől egy hatalmas, nyüzsgő irodarészleg és egy köpcös, kövér ember fogadja őket.
-Üdvözlök mindenkit az Örök Fénynél! A nevem Keenan B. Everett és én volnék ennek a kócerájnak a tulajdonosa. - mutat körbe a hatalmas szinten. - Kérem kövessenek!
Továbbhaladva egy hátsó részlegben, már mintha teljesen más épületben járnának, vagy legalábbis egy teljesen más szinten. Itt is irodák találhatóak, de itt már sokkal gondterheltebbnek érződik a levegő, mi a cigarettafüst bűzével keveredik.
-Na ez itt már az önök részlege. Ne aggódjanak, önöknek nem itt kell robotolniuk! Erre megvannak az embereim. - nevet fel a hájas férfi, miközben a tömeg irányába fordulva megáll.
-Ez a hely lesz a központjuk, innen fognak értesülni a különböző bejelentésekről, információkról, melyek az ügy megoldásához szükségesek, valamint...
-Főnök! A hálózat újrakalibrálásához, még szükség volna egy... -lép előre egy kese hajú, fiatal férfi, akiről első ránézésre is látszik, hogy nem mostanában volt része egy pihentető alvásban.
-Uraim! Ő itt James Cutler a mi kis technológiai szakzsenink, mellesleg ennek az irodarészlegnek az igazgatója. Szóval, ha az ügy során az ujjlenyomat analízistől, egészen a rendszerek meghackeléséig bármiben segítségre szorulnának, ő lesz a kapcsolatuk az irodával. - veregeti hátba a főnök.
-Nos izé,... Heló! - integet zavarában az újoncok felé.
-Leléphetsz.
-Igenis, főnök!
-Nos, akkor most körbevezetnélek titeket a részlegetek állomásain. A kérdésekre az eligazítás végén felelek... - szólal fel Mr. Everett, majd int a bagázsnak, hogy kövessék.

1.Állomás - Szálláshelyek:
Mindenkinek saját szoba jut, ezenfelül a szobában található egy fürdőhelyiség és egy beépített fegyverszekrény is, melyben a saját fegyvereiket tárolhatják.

2.Állomás - Étkező:
A köpcös férfi szerint ez magától értetődő.

3.Állomás - Tárgyaló:
Az ügy során itt oszthatják meg egymással az üggyel kapcsolatos információkat.

4.Állomás - Lőtér, illetve fegyverraktár:
A bevetések előtt itt minden fejvadász megtalálhatja a számára kedvező fegyvertípust, a könnyű kézifegyverektől, egészen a gránátvetőkig. Emellett különböző taktikai páncélzatok közül is válogathatnak, ha az ügy megkívánja.

5.Állomás - Kihallgató szoba:
Kamerákkal, detektív tükörrel ellátott szoba.

-Akkor most, hogy körbevezettem a csapatot, íme a tudnivalók. Az Örök Fényt Elysium független vezetői kérték fel egy itteni iroda létrehozására, hogy megoldjunk egy kényes ügyet. Még nem igazán tudjuk, hogy kit vagy kiket kéne elfognunk, ugyanis a munkaadóink is eléggé a sötétben tapogatóznak. Azt a parancsot kaptuk, hogy minden különösen szokatlan esetet vizsgáljunk ki. Gondolom mondanom sem kell, hogy ez így meglehetősen sok mindent magába foglal... - törli meg a homlokát a kövér férfi.
-Persze a nyomozásban teljesen szabad kezet kapnak, önök döntik el, hogy az ügy szokatlannak minősül-e Elysiumban, avagy sem. A rendőrség miatt pedig nem kell aggódni, jelentős támogatásokat kapnak, hogy a szokatlan ügyeket továbbítsák nekünk, amíg azokat kezelni tudjuk. - mosolyodik el a köpcös.
-Óh, ha már támogatás! A fizetésüket az ügy megoldása után kapják meg, addig pedig minden felmerülő költségüket mi álljuk.
-Hogy micsoda? Ezekre az emberekre bízzam, hogy sikerül-e megoldanom az ügyet? - lép elő egy fiatal kölyök, arcát sebhelyek borítják.
-Ön bizonyára Jax, ha jól sejtem.
-Igen.
-Nos Jax, igazándiból lehetősége van a saját szakállára dolgozni, de helyszínre nem vonulhat ki egyedül, így néhány társra szüksége lesz, akikkel hajlandó együttműködni.
-Jut eszembe, ha már a munkánál tartunk, közölném azok nevét, akiket alkalmasnak találtunk a pozícióra. - emeli a füléhez a kezét a köpcös, amibe épp most közlik vele a neveket.
-Mr. Latoya! Jax Fowler! Nil Dryden! Csupán önöket találtuk alkalmasnak, hogy a csapatunkkal dolgozzanak, a többieknek köszönjük a részvételt, az oldalsó ajtón távozhatnak a személyzeti liftek irányába. - igazítja meg a nyakkendőjét Mr. Everett, majd megköszörüli a torkát, míg kivonul a csapat nagy része.
-Nos uraim, önöket pedig köszöntjük az Örök Fény fejvadászainál! A holnapi naptól szolgálatba léphetnek és megismerkedhetnek a csapat többi tagjával. Addig pedig érezzék otthon magukat! - fordul sarkon az öreg, ahogy kivonul az új irodák irányába.
Aug 17 2014, 04:14 PM
Név: Stefan Lynch
Születési idő: 2059. 08. 06.
Születési hely: Sivárföldek
Csoport: Fosztogatók

Kinézet:
Haj: fekete
Súly: 80 kg
Bőrszín: Fehér
Chip: Nincs

Jellem:
Sok jellemvonása hajaz a szociopatákra, de lényegében nem az. Nyers, brutális, de ezek mellett szarkasztikus jellem. Imád ölni, és lételeme lett a harc, de soha nem öl ártatlant. Mindene a pusztaság és nem is vágyik Elysiumba csak, ha úgy hozza a sors.

Előtörténet:

Az életem ott kezdődött, ahol másoké véget ér. A sivárföldeken. Apámék kimenekültek a megavárosból, mikor úgy érezték kezd nagyon
rosszra fordulni a helyzet. Nem sokat tévedtek. Anyám még várandós volt velem, amikor kimenekült a városból apámmal és a bátyámmal.
Pár hétre rá megszülettem és anyám belehalt a szülésbe. A sivárföld ugyanis nem a kórházairól híres. Őszintén megvallva, nem is
hiszem, hogy lennének idekint kórházak. Talán csak a maradványuk. A későbbiekben apám nevelt engem és bátyámat Jamest.
Apám a híres nevezetes David Lynch a CDS egyik leghatalmasabb koponyája! Legalábbis én így tudom. Na és hová került? A semmi közepén tengődött két gyerekkel és egy halott feleséggel. Sosem beszélt róla, hogy mi történt a CDS-nél vagy, hogy miért is kellett eljönnünk. Folyton csak azt hajtogatta, hogy egy nap megértem. Anyámról viszont beszédes volt. Elmesélte, hogy kiváló orvos volt megavárosban és, hogy mindig ő ápolta Jamest, ha beteg volt vagy megsérült. Ezt meglehetősen irigyeltem Jamestől. Később, ahogy kezdtem elérni a tíz éves kort James pedig, már tizennyolc éves lett apám engem is megtanított lőni. Elvégre is apánk se volt, már fiatal ideje, hogy én is megtanuljam megvédeni magam és eljárjak portyázni. Portyázás alatt azt értettük, hogy összeszedtünk mindent, ami
használható elhagyatott épületekből és táborokból. Apánk persze mindig bejárt Elysiumba, hogy valami élelmet és egyebeket szerezzen nekünk, de már nem bírta megtenni gyalog az utat Jamest, pedig még túl felelőtlennek tartotta. Négy év telt el, így mikor már egyik épületben sem találtunk semmi használhatót négy napi járó földön belül más úton kellett beszereznünk a mindennapi dolgainkat. Az öreget nagyon megviselte az évek során a kinti fülledt, poros levegő és szüksége lett volna gyógyszerekre. James úgy döntött, hogy ő majd bemegy a városba, míg én apánkra vigyázom. Szerencsére apánk nagyon leleményesen tervezte meg, annak idején a szökésünket. Gondoskodott róla, hogy ne legyen túl közel az Elysiumhoz, de ne is legyünk túl távol. A lakóbusz is, amiben éltünk előre ide lett hozatva és azt is figyelembe vette, hogy amennyiben nem tud bejutni Elysiumba legyen mit fosztogatni a környező romokból. Azzal viszont nem számolt, hogy ennyire megfogja viselni a kinti élet. Hiszen alig múlt ötvennyolc és már úgy néz ki, mint aki a végét járja. Elysium tizenkét óra volt gyalog, legalábbis apánknak.
Jamesről fogalmunk sem volt, hogy mennyi idő alatt teszi meg és, hogy egyáltalán sikerül-e neki. Hat óra elteltével fosztogatók jelentek meg a lakókocsi előtt. Egyáltalán nem olyanok voltak, mint mi. Arcukat maszkkal takarták és a ruhájuknak halál szaga volt. Jól ismertem ezt a szagot. Minden portyánkon James-el ez a szag fogadott, mikor beléptünk egy épületbe. Érezni lehetett a régi lakók örömét, bánatát és szenvedését. A fosztogatóink
régi kocsikkal jártak, amik, már több évtizede elavultak, hogy senki ne nyomozhassa le őket a modern technológia segítségével. Apánk ugyanígy cselekedett, amikor a lakóbuszt szerezte a szökéshez. Sajnos a hasonlóság ezek között az idegenek és köztünk véget is ért. Ahogy megállt a három autó és kipattantak belőlük a maszkos idegenek, azonnal tüzet nyitottak a lakókocsira. Nyersek és brutálisak voltak, de hatásosak. Annak ellenére, hogy fogalmuk sem volt róla, hogy mi a buszban vagyunk próbáltak alapos munkát végezni a lakóbusz szétlyuggatását illetően. Három töltény darab is a bordáim közé hatolt, valamelyik bútorunkról visszapattanva. Apám szerencsésebb volt, mivel a régi öreg hűtőt tartotta maga előtt. Próbált az öreg engem is védeni, de túl hirtelen jött a támadás. A pár perces géppuska zörej után egy legalább két méteres fószer lépett elő, természetesen maszkban. Nem mintha, amúgy fenn állt volna az esélye, hogy felismerjük őket. Nem sok embert látni ide kinn, pár konvojt és vándort eltekintve. Az ablak mögül figyeltem, ahogy előre lép az autóbuszhoz és bekiabál:
-Ha még van bent valaki feltartott kézzel jöjjön elő! - ordította.
Mielőtt bármit is tettem volna apám a hűtő mögül előkúszva felállt és kiment az ajtón. Egyet pisszegtem neki előtte, mire csak annyit szólt oda:
-Tedd, amit tenned kell. Fiam.
Rohanva futottam a busz elejébe, hogy megkeressem az egyik ősrégi pisztolyt a kesztyűtartóban. Mikor megtaláltam felálltam, hogy
rendesen kilássak az ablakon. Azonban, már késő volt. Az egész világom oda lett a szemem láttára. Apám oda kinn térdelt, mögötte a behemóttal, aki
egy szamuráj kardot tartott a nyakához. Mire becéloztam volna a behemót, így szólt, miközben belenézett a szemembe:
-Figyelj és tanulj fiú! -majd azzal a lendülettel elvágta apám torkát.
Nem voltam hozzászokva a vérhez, pláne nem a halálhoz. Persze a sivárföldön nem szokatlan az ilyen, de számomra új volt. Üvöltöttem és zokogtam, ahogy csak a tüdőm engedte és közben lőttem az engem körülvevő fosztogatókat. Összesen tizennégyet számoltam, mikor ide értek ebből kettőt sikerült fejbe lőnöm vaktában. Amekkora sokkban voltam, pont a két tőlem legtávolabb esőt. A behemót vigyorogva ugrott fel az egyik kocsi platójára, míg a többiek megvárták, hogy kifogyjon a táram. Ez gyorsan megtörtént. Elvégre is egy régi típusú revolvert kaptam fel hirtelen,
még a boldog békeidőkből származott. Ezt követően a behemót fogdmegjei elindultak felém, hogy bevégezzék, amit elkezdtek. Sok vért veszítettem, amikor a golyók maradványai belefúródtak a bordáim közé. Az egész lakóbuszt golyó ütötte lyukak és vértócsa borította. Próbáltam erőt venni magamon, hogy ne csak egy zokogó gyermek látszatát keltsem, amikor ide érnek a behemót emberei. Hirtelen bevillant egy ötlet. Tervnek nem nevezhető, de talán működhet. A fosztogatók egy pillanat alatt betörték az ajtót és tüzeltek a semmibe. Nem találtak sehol. Az egyik a földre pillantva megértette tervem, de arra már késő volt. Egy gránát volt a lábuk alatt. Mire kinyitották volna a szájukat az egész kóceráj a levegőbe repült lángokba borulva. Én eközben a wc alatt kiásott lyukban kuporogtam, hogy túléljem a robbanást. Mivel a lakóbusz nem működött és mi amúgy sem terveztünk vele
menni sehova, így hát a toalett alatt leástunk egy kis gödröt, ahova dolgunk végeztével mehet, aminek mennie kell. Nem sokkal később a behemót és maradék pár embere felpakolta minden felszerelésünk, majd elhajtottak a pusztaságba. Nem maradhattak sokan vagy hat ember lépteit számoltam a pöcegödörből. Minimum nyolccal végeztem, te hát maradt még hat vagy kevesebb, majd a testrészekből összeszámolom, ha kijutottam a pottyantóból. Elég mély lyuk volt, hiszen hosszú évekig terveztük használni. Miután rájöttem esélyem sincs kijutni vártam. Amúgy is a fél lakóbusz eltakarta a kijáratot. Egy idő után megérkezett James. Én már félálomban kuporogtam a pöcegödörben nyakig szarosan, míg ő rájött mi történt. Először engem talált meg és kihúzott. Őt is sokkolta, amit látott, legalábbis erre következtettem, abból, hogy egy szót sem szólt. Nagy nehezen kikecmeregtem a pottyantóból, mikor James észrevette apánkat, a lakóbusz egyik oldala alá temetve. A szeme csak úgy patakzott a könnyektől. Engem még mindig fűtött az adrenalin és talán ki is adtam magamból a fájdalmamat, azoknak a szemétládáknak a megölésével. Persze nem mindet. Bőven maradt még annak a behemótnak és az embereinek. James apánk mellett térdelt és zokogott. Hagytam, hogy átadja magát a gyásznak
és csak utána fókuszáljon a feladatra. Elakartam mondani neki, hogy én próbáltam megvédeni apánkat, hogy az életemet adtam volna
érte vagy bármi, de csak ennyit sikerült:
-Én... -makogtam bátyámat látva, ahogy szorította apánk véres tetemét.
-Te mi? - ordította tüdeje teljes erejéből, miközben egy hatalmas állastól a földre kerültem.
-Egyetlen dolgod volt, hogy vigyázz rá! Elmegyek egy napra és te megöleted! - rúgott belém még jó párat.
Őszintén megvallva nem érződött fájdalmasnak a rúgása. A töltény szilánkjaitól, amúgy is elviselhetetlen fájdalom kerülgetett, de a rúgásoktól inkább enyhült a fájdalmam, mintsem erősödött volna. Bűntudatom volt, úgy éreztem, hogy James örökké rugdalhatna, apánk haláláért. Egy perc sem telt el és abbahagyta. Fel alá járkált és a haját tépte. Én próbáltam nagy nehezen felülni és kiköhögni valami értelmeset:
-Mi lenne, ha megölnénk őket?
-Megölni? Tudod te, hogy... -hirtelen rájött, hogy nem is mondok akkora marhaságot.
-Rendben, de előtte szereznünk kell neked egy orvost. -morogta.
-Na és apa... -ezt a mondatot, amint kimondtam megbántam.
James olyan erővel rúgott fejbe, hogy eszméletemet vesztettem. Arra ébredtem, hogy a vérzésem el volt állítva, már amennyire
bátyámtól telt és egy homokfutó platóján feküdtem. Később kiderült James üzletelte, valami drogfutártól, aki visszavonult. Nagy nyögdécselések árán felültem és James állt velem szemben.
-Gyere velem! - szólt oda, mintha valami engedetlen kölyök volnék.
Követtem, míg nem egy sírhoz értünk. Gyönyörűen nézett ki, bármihez képest is, amit a sivárföldön látni lehet. Azonnal tudtam apánk sírjánál állok. Két év telt el és semmivel nem tudtunk többet behemótról és csapatáról. James elhatározta, mivel tizenhat éves lettem itt az ideje, hogy magával vigyen Elysiumba. Eléggé megromlott a kapcsolatunk Jamesel apánk halála óta, de mégsem mert egyedül hagyni a sivárföldön. Mindig Elysiumhoz eléggé közel táboroztunk le és mindig nálam hagyta a homokfutót a biztonság kedvéért. Egészen mostanáig, végre én is megnézhetem magamnak Elysiumot. A nyomornegyedeken tovább James sosem merészkedett a gyakori ellenőrzések miatt. Persze, amúgy is kitűntünk volna a chip nélkül. A szegényebb negyedekben, viszont nyugodt szívvel elvegyülhettünk a tömegben. Számomra még a város ezen része is gyönyörűnek tűnt. Az a sok ember, a fények, a ruhák, a boltok és, úgy az egész elvarázsolt. Miután megvettünk, pár szükséges felszerelést egy hatalmas fickót pillantottam meg egy CDS tiszttel beszélgetni. A behemót volt az. Oda böktem Jamesnek, hogy figyeljen, aki azonnal a pisztolyáért nyúlt, de én megragadtam a kezét.
-Még ne! A többieket is akarom. - intettem türelemre.
James visszacsúsztatta a pisztolyt, majd biccentettem neki, hogy kövesse a behemótot, amíg én elintézek pár dolgot. Vonakodott ott hagyni és az sem tetszett neki, hogy én mondom meg neki mit tegyen, de belement. Én a CDS-es tisztet követtem, legalább egy óra hosszáig, mire betért az egyik sikátorba. Csak egy bicska volt nálam, de a célnak megfelelt. Oda pisszegtem neki, mire megfordult, már bele is állítottam a koponyájába. Vicces hangja van a bicskának, mikor beletörik a penge egy ember koponyájába. Átkutattam, de nem volt nála semmi. Dühömben a tetemét rugdaltam, mire eszembe jutott az alkarjára nézve. A chip. Nagy szerencsém volt, hogy pont az alkarjában kerestem, ugyanis a legtöbb embernek a tarkójába építették. Csak később tudtam meg, hogy az első generációs chip-et, még az alkarba ültették. Nem sokkal később az egyik legócskább és legijesztőbb fegyverkereskedőnél találtam magam, kezemben a CDS tiszt alkarjával. Mivel fogalmam sem volt, hogy miként lehet kiszedni, ésszerűnek tűnt az egészet levágni Szerencsére a megfelelő emberhez vittem a kezet. Tudta tartani a száját és, ahogy elnéztem a pillantását látott, már nem egy hozzám hasonlót.
-Mit kérsz érte? -hörögte oda nagy nehezen.
Körül néztem a boltban és közben a felszerelésére mutogattam:
-Azt a kettőt és még ezeket. - feleltem, két szamurájkardra, egy fémlemezes ócska páncélra, három puskára, egy pisztolyra és egy játékpisztolyra mutatva.
Bizonyára valami szórakoztatót mondhattam, mivel hatalmasat röhögött rajtam.
-Nem is tudom melyik a nevetségesebb, az, hogy harci felszerelésre van szükséged kölyök vagy, hogy egy játékpuskára.
Meg kell valljam megmosolyogtatott a fickó. Nem volt normális annyi szent, hogy egy tizenéves kölyökkel üzletel, aki épp most vitt neki egy kezet, de én se voltam az.
-Akkor kérem még azt a fejszét és azt is. -mutattam rá az egyik legmodernebb mesterlövész puskára, amit eddig életemben láttam és egy ócska fejszére, ami bizonyára még az árucikkek közé sem tartozott.
-Az a puska többet ér, mint amennyit ez. -biccentett a véres kézre. Oda dobtam neki a homokfutó kulcsát és csak annyit mondtam:
-Elysiumtól keletre, úgy öt mérföldre. Jó állapotban.
A fószer biccentett, majd átadott mindent és nevetve megjegyezte jöjjek máskor is. Minden bizonnyal jönnék, de arra már ő nem lesz itt. A homokfutót pont, azért árulták, mivel a városon belül körözés alatt állt. Egy szociopata orgazda eltüntetve. Úgy
éreztem meg van a napi jó cselekedetem, már csak a behemót maradt. James-el nem sokkal sötétedés előtt találkoztunk. Elmesélte, hogy nem egészen 10 mérföldre táboroznak Elysiumtól apánk gyilkosai és, hogy rabszolgáik is vannak. Bizonyára vándorok, kereskedők és azok, akik szintúgy a pusztaságban élnek, mint mi. Átadtam neki az orgazdától szerzett fegyvereket és magamra csatoltam az ócska fémpáncélt, majd a hátamra a két szamurájkardot.
-Melyik az enyém? -kérdezte.
-Azok. -biccentettem oda mosolyogva a balta és a mesterlövész puska felé.
Olyan arccal nézett rám, mint a gyerekek karácsonykor, már persze, ahol még tartják. James tudtára adtam, hogy a homokfutón túl adtam és, hogy ideje lezárnunk apánk ügyét. Vörös fejjel nyugtázta a kocsit és biccentett apánk ügyére. Így hát elindultunk vadászni. A tábor előtt, már egy mérfölddel kiszúrtunk égtájanként négy fosztogatót. James jót szórakozott, ahogy jártunk körbe és szedhette le őket az újonnan szerzett puskájával, az éj leple alatt. Szerencsére elég nagy vihar volt, így nem kellett félnünk, attól, hogy esetleg beljebb a táborból kimerészkedve is meghallja valaki a lövéseket. James pontosan időzített. Minden egyes villámláskor leszedett egyet. A nyugati peremvidéket őrzőknek picivel több eszük volt, ők felhúztak egy őrtornyot. Ketten ültek az őrtoronyban és kettő lenn egy homokfutóban aludt. Bizonyos volt, hogy nem féltek attól, hogy bárki is megmerné őket támadni. Ez nekünk pont kapóra jött. James lelkére kötöttem, hogy egyet hagyjon életben, hogy a tervem a következő lépcsőfokához érhessen. A kocsiban alvók koponyáját én hasítottam ketté a szamurájkardokkal. James az őrtoronyban ülőkről gondoskodott. Az egyiket torkon lőtte, a másik, ahogy felpattant kapott egyet a gyomrába. Szerencsétlent, úgy érte a találat, hogy kiesett az őrtoronyból.
Intettem Jamesnek, hogy álljon le, a fosztogató élve kell nekünk. Szerencsére nem bajlódtak sokat a toronnyal, úgy három méteres lehetett és emberünk is csak a lábát törte esés közben. Levettem róla azt a ronda maszkot és köszöntöttem:
-Üdv! Mond neked az valamit, hogy vihar előtti csend? - nevettem a képébe.
Kora reggel a fosztogató tábort, súlyos veszteség érte. Riasztották a behemótot, aki azonnal rohant a kapukhoz.
-Kaput kinyitni! Mi történt? - ordította teljesen megrémülve.
A falon állomásozó őrök egy szót sem szóltak neki. Ahogy kinyíltak a kapuk a behemót saját szemével, láthatta mi is történt.
Az általunk éjjel elfogott őr kúszott felé lábak nélkül, összevarrt szájjal. Talán, ha húsz métert kellett kúsznia, próbáltuk minél közelebb kirakni a táborhoz, míg a fosztogatók műszakot váltottak a falon. A behemót tátott pofával állt, amíg az emberei rohantak segíteni bajba esett társuknak. A behemótnak csak azután esett le, hogy mi is történt, mikor már késő volt, vagy húsz
embere gyülekezett segíteni a pórul járt társuknak.
-Ne! - bömbölte a behemót, de már túl késő volt.
A láb nélküli társuk hasára elég mennyiségű házi készítésű bombát szereltünk, hogy berobbanjon az egész kapu. A behemót hátra felé lépdelve repült egyre beljebb a táborban, ahogy a robbanás közben letépte még a húst is a túl közel álló embereiről. Gyönyörű látvány volt. Kicsit meg is könnyeztem a háttérből nézve. Persze nem ennyi volt a tervem, hogy frontális támadást intézek az egyik leghatalmasabb bandavezér ellen. Én már rég a táboron belül álltam az egyik éjjel leölt fosztogató maszkjában. James pedig
a fal megmaradt részén álló fosztogatókat lőtte éppen fejbe a robbanás alatt egy biztonságos bucka mögül. Elővettem egy gránátot és a robbanásra ébredő fosztogatók sátrába hajítottam. Szép hatalmas katonai sátor volt,
vagy harmincan lakhatták. Persze a gránát csak egy bizonyos sugarú körben szaggatta őket darabra, de a maradékkal úgyis végzett a fejükre hulló hatalmas égő sátor. Pár embert le kellett vágnom a kardommal, akik az utamban álltak. Repültek a kezek, talán még egy lábat is sikerült lekaszálnom, nem biztos. Egyetlen célom volt, már csak a behemót. Gyorsan szembe is futottam vele ledobva magamról a maszkot. Egy hatalmas puskával rohant felém és tüzelt, ahogy csak bírt. Én akrobatikus
mozdulatokkal próbáltam pattogni, egyik társától a másikig, őket élő pajzsként használva. Mire újra tölteni kezdett a saját emberei öldösése miatt, előkaptam a két pisztolyt és az egyiket a fejéhez tartva meghúztam a ravaszt. Pont a játékpisztolyt, amit saját magam szórakoztatására vettem az orgazdától, pont az ilyen helyzeteket téve izgalmasabbá vele. Jót nevettem, mikor a behemót megragadta a torkom és a levegőbe emelt.
-Ki vagy fiú? - kérdezte, már jóval higgadtabban.
-Csak figyelj és tanulj! -röhögtem fel, miközben bátyám vállba találta a behemótot, azzal az ócska fejszével.
-Épp időben. -tettem hozzá fuldokolva.
-Te.... -hörögte a behemót.
-Én.
Elővettem mindkét szamurájkardot, miközben levettem a behemótról a maszkot. Ronda egy pofája volt, annyi szent. Tele hegekkel és forradásokkal. Igazi tűzben edzett ember, ezt becsültem benne.
-Hogy hívnak? -kérdeztem.
-Rogernek.
-Nos Roger, elvégre is ez a te napod. -biccentettem oda neki, miközben a földre dobtam az egyik szamurájkardot. Nem szólt semmit. Síri csendben nyúlt érte, majd rohant nekem. James rögvest újra suhintott volna baltájával, de leintettem. Az egész tábor lángokban állt én pedig apám gyilkosával szándékoztam párbajozni. Egész ügyes voltam korom ellenére, bár néhány ütésétől hanyatt estem, ahogy próbáltam hárítani. Egy ügyesebb pillanatában azonban vágott egy hatalmasat az ócska páncélomra.
Ahogy annak lennie kell össze is tört, pár bordámmal együtt. Nagy nehezen ledobtam magamról és visszakézből levágtam a kardforgató kezét. Pontosabban nem vágtam le, még mindig fityegett, de olyan zsibongást rendezett, amit öröm volt hallgatni. Nem öltem meg, legalábbis én nem. James azt mondta, hogy ő majd gondoskodik róla. Úgy tűnt James mindenkit legyilkolt a táborban, akiből bármi ellenségeset kinéztem volna. Bicegve mentem keresztül a véres táboron a rabszolgák ketrecéig.
Kiengedtem őket és közöltem velük, hogy mindenki mehet ahova szeretne többé nem rabszolgák. Értelmetlenül álltam a dolog előtt, amikor kiderült több, mint a felük maradni szeretne. Úgy gondolták alkalmas lennék megvédeni őket, más fosztogatóktól és a CDS kutyáitól. Ez több, mint ötven embert jelentett. Nők, férfiak és gyerekek. Hosszas gondolkodás után végül belementem. A rabszolgák elmesélték, hogy a behemót lepaktált a CDS-el és megbízást kapott, hogy a CDS összes ellenségét likvidálja a sivárföldeken. Beleértve konkurens cégek konvojait, más fosztogatókat és ártatlanokat. Tíz évvel később, már a CDS összes besorozható ellensége velem üzletelt. Természetesen a CDS-el is megtartottam a "jó" kapocslatot. James a tábor lerohanása után elég rendesen megemberesedett, így kezdett hasonlítani a behemótra. Ráaggattuk a maszkot és ő ment tárgyalni a CDS-el, majd vette fel a pénzt a semmiért. Rogert, vagyis a behemótot a tábor lerohanása után James, még hetekig kínozta, mire szerencsétlen ördög belehalt kínjaiba. Én pedig örömömet leltem abban, hogy vezetőként fosztogattam a CDS konvojait. Azonban semmi nem tart örökké. James úgy érezte, hogy nem kap elegendő tiszteletet és nem sokkal azután, hogy betöltöttem a huszonhetet megtámadott. Próbáltam nyugtatgatni, de hiába. A fejét kivittem apánk sírja mellé és egy karóra tűztem. James halála után lemondtam vezetőségemről és elhatároztam a magam útját járom, jelentsen ez bármit is. Egy megbízható embernek adtam a vezető szerepet, aki elmondta odébb költöznek, most, hogy oda a CDS-el a megállapodás. Én összepakoltam az értékeimet egy batyuba, majd magamhoz vettem egy
zenelejátszót, amin régi nóták voltak. Találtam egy számot, ami kedvemre való volt. Elindítottam, majd neki vágtam a pusztaságnak Chuck Berry - Johnny B. Goode című slágerére.
Last Visitors


Jul 26 2017, 02:02 AM




Feb 12 2017, 09:47 AM




Jan 2 2017, 05:57 PM



Comments
No comments posted.
Add Comment