<% PM %>
Latest Shouts In The Shoutbox -- View The Shoutbox · Rules -  


Profile
Personal Photo

No Photo

Options
Custom Title
Daren Moore doesn't have a custom title currently.
Personal Info
Location: No Information
Born: No Information
Website: No Information
Interests
No Information
Other Information
Idézet: No Information
Statistics
Joined: 25-October 15
Status: (Offline)
Last Seen: Sep 20 2016, 06:09 PM
Local Time: Dec 16 2017, 12:59 PM
6 posts (0 per day)
( 0.38% of total forum posts )
Contact Information
AIM No Information
Yahoo No Information
GTalk No Information
MSN No Information
SKYPE No Information
Unread Msg Message: Click here
Unread Msg Email: Click Here
Signature
View Signature

Daren Moore

Desert Ranger

Topics
Posts
Comments
Friends
My Content
Oct 25 2015, 02:57 PM
Daren Moore

Született 2066 Sivárföldek
Desert Ranger


Kinézet:
Magas, úgy száz nyolcvan centi körüli fickó vagyok. Fizikailag nincs velem probléma, bár nem vagyok egy kétajtós szekrény, de ami a munkámat illeti, ez talán nem is megkövetelendő. Arcom borotválatlan, a hajam se mondható túlságosan rendezettnek, bár aki éveket tölt kint a semmi közepén azon talán nem is kell csodálkozni, ha nem a külső az első. Ruhám általában a felszerelésem, csupán csak nevelőapám dögcéduláját hordom a nyakamban. Ez az egyetlen dolog ami emlékeztet rá, hogy kinek a jószántából váltam végül azzá ami most vagyok.

Jellem:
Aki vad helyen születik előbb utóbb vadálattá lesz. Gyerekkoromban nem voltam több ennél, ám mióta a Ranger's magához vett más lettem. Megtanultam tisztelni és szeretni, de ahogy az évek múltak, rájöttem hogy a magány az egyetlen bástya. Nem bízom senkiben, és mióta William meghalt meg se próbálok kedvelni bárkit is. Nem bírom a veszteségeket, ezért nem akarom hogy közöm legyen hozzá, ezt leginkább a másokkal szemben tanúsított mogorvaságom tudja a legjobban bizonyítani. Minden esetre tisztelet tudó vagyok és éleseszűnek is ismernek, aki feltalálja magát a szorult helyzetekben. Ha nem lenne így valószínűleg már rég elpatkoltam volna oda kint, ezért kénytelen vagyok hinni ebben.

Előtörténet

Az én történetem is ott kezdődik, mint a legtöbb szerencsétlené akik erre a szemétdombra születtek. 2066ban születtem, bár emlékeim igencsak hiányosak kölyökkoromról. Nem emlékszem a szüleim arcára, csupán néhány koszos fotó ami emlékeztet rá, vajon hogy is nézhettek ki. Ghost Town szellemvásorában éltem le gyerekkorom nagy részét, mint sokan mások árvaként. Nappal guberáltunk minden nap, hogy megtaláljuk azt a kevés betevőt, ami segít átvészelni az időt a következő napig, míg éjjelente a város mélyéről kiszivárgó különös hangoktól rettegtünk, s mint a patkányok bújtunk el a legközelebbi romos épületbe. Az idősebbek meséltek ezt azt... Vissza gondolván már rémhistóriának tűnhet mindez, mely egy naív taknyos agyában született meg de akkoriban valós félelem volt. Napjainkban is van hogy verejtéktől áztatva azokra az éjszakákra... a sikolyokra kelek fel.
Hazudnék ha azt mondanám biztonságos volt ott az élet. Nap mint nap tűntek el kicsiny kis közösségünkből, s nyomukat többé soha nem leltük. Mintha csak elnyelte, megemésztette volna őket a város. Voltak akik belebolondultak a félelembe és elindultak a sivárföldeknek szerencsét próbálni, és új otthont találni, megint mások mint én ott maradtunk és éltünk... Túléltünk. 10 éves forma lehettem amikor aztán különös dolog történt. Egyik nap nagy számú fegyveres ment keresztül a városon. Mindent amit találtak magukkal vittek, törtek, öltek és pusztítottak. Ekkor már csupán csak 10-15 emberrel éltem együtt, végül azonban Ők ránk találtak. Megöltek mindenkit, nem kegyelmeztek gyerekeknek, férfiaknak asszonyoknak, őrület volt az egész. Mintha sötét élvezetüket lelték volna abban hogy úgy ölnek le minket mint holmi állatokat. Én megúsztam... Hála a gyors lábamnak és az éles eszemnek, mikor kapcsoltam hogy mikor meneküljek. Ott hagytam mindenkit, és futottam ahogy a lábam bírta. Gyávaság vagy sem akkoriban egy fiatal kölyköt ez nem érdekelte. Öt napig egyedül bolyongtam a kísértet város peremén, míg végül a szomjúság, és éhínség térdre kényszerített. Felkészültem rá, hogy meg fogok halni, így mikor eszméletemet vesztettem, nem is gondoltam hogy valaha fel fogok ébredni. Tévedtem.... Mikor magamhoz tértem, számomra ismeretlen helyen találtam magamat. Egy épületbe, ahol viszonylagos tisztaság, étel, és víz fogadott, no meg jó pár katonának tűnő egyén. Elmondták hogy a halál torkából hoztak vissza, és csak a szerencsémen múlott, hogy őrjáratuk arra a vidékre vezetett. Elhoztak Ghost Townból Fort Sierra-ra és felajánlották hogy élhetek velük, tanulhatok és idővel olyan lehetek mint ők. Egy valódi harcos. Az igazat megvallva az ajánlat inkább választás volt, nem hiszem hogy valóban lehetőségem lett volna nemet mondani. Tartoztam nekik és ezzel ők is nagyon jól tisztában voltak. Kint a halál várt volna rám, így belementem a dologba. Az évek pedig csak teltek, én pedig erősebb , eszesebb és kitartóbb lettem. Tréningezték a testemet, de az elmémet is. Volt köztük egy fickó, William Moore, az apám, még ha nem is vérszerinti, de az évek alatt az lett. Ő lett a mentorom, kiképzőm és családom is egyben. 16 éves koromra már képzett katonának számítottam, többször is a többiekkel tartottam a sivárföldekre, megtudtam milyen is ölni, és milyen az igazi veszteség. Nem egy bajtársamat ölték meg a szemem láttára. Ez tartozkodóbbá tett. Két évre rá William meghalt, egy rajtaütésben miközben egy konvojt kísértünk Wakefield felé. A csapatunkból nem sokan maradtunk, csupán én és két társam. A veszteségek tizenöt bajtárs, a nyereség semmi. Visszatérve a bázisra eltemettük a halottakat, már ami megmaradt belőlük, én pedig magamba fordultam. Nehezen tettem túl magamat rajta hogy az ember aki férfivá faragott nincs többé. Eddig sem voltam túlságosan szociális alkat, ezután viszont még kevésbé voltam az. Nem mintha gyűlöltem volna a Rangereket, talán éppen ellenkezőleg, talán csak nem akartam ott lenni mikor valamelyik ismét meghal.Szerencsére akadt megfelelő hely a magamfajta magányos farkasoknak is. A főparancsnokságon jelentkeztem a felderítők közé. Tudjátok ezek azok a fazonok, akik egyedül vagy egy két fős csapatban bemerészkednek a szartenger mélyére, és kifürkészik mi is van ott. A rá következő években nem egy ilyen akcióm volt, fosztogató települések koordinátáit mértem be, vagy felszereléseket örző raktárak után kutattam, amit aztán a többiek felpakolnak és hazavisznek, esetenként egy egy célszemélyt likvidáltam. Magányos meló de legalább itt csak a saját életemért vagyok felelős. Azóta is ezt csinálom, várva hogy egy magányos golyó az én agyamat is kiloccsantsa.
Last Visitors


Jul 14 2016, 12:10 AM




Jul 5 2016, 06:04 PM




Jul 5 2016, 05:06 PM



Comments
No comments posted.
Add Comment