<% PM %>
Latest Shouts In The Shoutbox -- View The Shoutbox · Rules -  


Profile
Personal Photo

No Photo

Options
Custom Title
Timothy Mcgee doesn't have a custom title currently.
Personal Info
Location: No Information
Born: No Information
Website: No Information
Interests
No Information
Other Information
Idézet: No Information
Statistics
Joined: 24-September 15
Status: (Offline)
Last Seen: Mar 21 2016, 05:01 PM
Local Time: Aug 16 2017, 06:36 PM
29 posts (0 per day)
( 1.82% of total forum posts )
Contact Information
AIM No Information
Yahoo No Information
GTalk No Information
MSN No Information
SKYPE No Information
Unread Msg Message: Click here
Unread Msg Email: Private
Signature
View Signature

Timothy Mcgee

Desert Ranger

Topics
Posts
Comments
Friends
My Content
Sep 26 2015, 11:56 PM
-Karakter neve: Timothy Mcgee
-Születési ideje:2057
-Születési helye:Sivárföld
-Csoportja: Desert Rangers

Kinézet:
Haj: barna
Súly: 80 kg
Magaság: 180-185 cm
Bőrszín: Fehér
Chip: Nincs
Zöld színű terepmintás mellényt visel ugyanilyen nadrágot és fekete bakancsot. A nadrágszíjában egy kést visel.

Jellem:
Általában hebehurgyának, meggondolatlannak tűnik ám valójában egy hős veszett meg benne. Ha lehetséges nem öl, de ha szükséges akkor azonnal. Segíti a védteleneket és azokat akik megérdemli. Nem tekint mindegyik fosztogatóra szörnyetegként tudja, hogy lehetnek köztük normálisak is. Mivel eddig nemigazán találkozott Elisyumival ezért mindegyiket elkényeztetett zabagépnek hiszi. Nem fél a haláltól akkor főleg nem ha egy társa kerül slamasztikába. Akiket nem tisztel azokkal bunkó módjára viselkedik viszont akiket igen vagy csak kedveli azokkal kimondottan kedves.

Előtörténet:

Bizonyára sokan álmodoztak arról, hogy egy homokos tengerparton élik le az életüket. Nekem ez részben össze is jött mindösszesen a víz hiányzott. A környék nem volt más, mint egy gigantikus macskaalom. Én magam már nem emlékszem mi is lehet az, de sok ismerősöm említette már, hogy pont így néz ki. Az embernek néha napokig vagy hetekig kell gyalogolnia, hogy egy viszonylag normális emberlakta településhez érhessen. Ez azért is bonyolult, mert ha az illetőnek nincs, szerencsére akkor kirabolhatják, megölhetik, vagy ami még rosszabb meg is ehetik. Ugyanis idekint farkastörvények uralkodtak ahol az erős szablya meg a szabályokat. Igaz őket is meglehet érteni hisz rendkívül nehéz az élet. Jól tudom ugyanis jó magam is ebbe a sivár pöcegödörbe jöttem a világra. Bár egyesek nagy dőreségnek vélhetné, hogy abba a világba gyereket vállaltak a szüleim ők mégis megtették. Azt szokták mondani minden örömük és vigaszok egy szem fiúk volt, vagyis én. Nagyot néznének szegények, ha megtudnák a kis csöppségükből mekkora egy szemétláda lett. Legalábbis néhányan ezt mondták rólam én szerintem elbűvölő személyiségem van. A gyerekkoromat egy kihalt kisvároska emeletes épületében éltem le. Szinte ki sem mentünk abból a romos épületből nehogy egy rabló banda felfedezzen minket. Apám egy olyan ezermesterféle volt, mert mindenre, amire csak szükségünk volt azt a tulajdon két kezével készítette el. Egy karavántól vásároltak némi termékeny földet így az épület tetejét berendezték kertnek. Valahonnan szerzett egy szerkezetet, amivel a mérgező eső vizet tisztíthatta meg. Az is lehet, hogy ő rakosgatta össze ám én ezt kétlem. Ezzel locsoltak és ebből ittunk mi is. A magasságnak köszönthetően nem vett észre minket senki így védve voltunk a fosztogatókkal szemben. Nem mondhatom, hogy könnyű gyermekkorom volt, de legalább boldog. Úgy húsz éves lehetett mikor édesanyámék megunták, hogy az égiek vagy akárkik kényükre-kedvükre szórakoztak velünk. Előfordult, hogy hónapokon keresztül egy szemeső sem eset. Máskor pedig hiába foglalkoztunk a földel egyszerűen nem kelt ki semmi. Azt tervezték, hogy csatlakoznak egy karavánhoz, ami egy oázishoz vitt volna minket. Hosszú és fárasztó utunk során a Rangerek biztosították a védelmünket. Mások nem igazán törődtek velünk, főleg nem akik a városokban éltek. Igen vannak városaink is bár erről még nem meséltem. Öntelt idióták, akik elzárták magukat a kinti világtól és senkinek sem akartak segítséget nyújtani. Technológiájuk révén elérték, hogy a robotok helyettük dolgozzanak, míg ők naphosszat csak fekszenek és esznek. Legalábbis ezt szokta mesélni az édesanyám és közben mindennek elmondta a városlakókat. Azóta sem ismertem egy embert, sem aki úgy tudott volna káromkodni, mint ő. Kettejük közül ő volt az indulatosabb és harciasabb apám pedig ahhoz a bizonyos csendesebb kategóriába tartozott. Ha valami zavarta, akkor nekiállt bütykölgetni valamit. Ezek a fickók mély benyomást tettek bennem annak idején. Ez mondjuk nem volt száz százalékig igaz ugyanis egyikük nő volt. Gyalog mentek akárcsak mi ám ők nem panaszkodtak egyszer sem. Elszántan meneteltek hőségben és szomjúságban miközben szemük az ellenséget kereste. Tisztán láttam, hogy nem ma kezdték a szakmát. Ezen kívül elszántságot olvastam ki a szemükből és azt, hogy nem félnek eldobni az életüket. Mikor elértünk a célhoz elköszöntek ám előtte megkérdezték nem-e akar valaki csatlakozni hozzájuk. Néhányan letelepedtek mások tovább mentek máshova ám senki sem volt annyira idióta, hogy testőrnek álljon. Senki egyetlen egy harcos lelkű ifjút kivéve, vagyis engem. A szüleim kérleltek, hogy maradjak velük ám húsz éves révén már tudni véltem mit is akarok kezdeni az életemmel. Mivel elég satnyának néztem ki először nem akartak magukkal vinni. A nő végül meggyőzte a többieket, hogy szükségük van erősítésre és egy nyüzüge is több a semminél. Közölték velem, hogy nem könnyű az ő életük és akár még a kiképzésbe is belehalhatok. Ez természetesen megrémített azonban még ez sem tántoríthatott el. Anyám természetesen hozta a formáját és mindenkiről leszedte a keresztvizet apám meg csak sok sikert kívánt. Az út rendkívül kemény volt és persze fárasztó. Fel nem tudtam fogni ésszel, hogyan tud egy ember ilyen sokat menetelni megállás nélkül. Ők azt mondták, hogy ez a kiképzésüknek köszönthető és egyszer sem lassítottak a kedvemért. Egyedül annak a nőnek köszönthettem, hogy összetörve bár, de megérkeztem a bázisukra. Folyton leszólt, hogy még egy nő is jobban bírja a terepet, mint én és, hogy a férfinép szégyene vagyok. Ám mikor a többiek nem néztek oda alkalmanként megjutalmazott egy kacér pillantással. Ez ismerős volt ugyanis néha anyám is így szokott nézni apára. Nem értettem tisztán mit is jelenthet ám minden egyes alkalommal hevesebben kezdett verni a szívem tőle. Mennél kevesebbet nyafogtam a nehézségeim miatt annál többször kaptam ilyesfajta dicséretet. A bázisukat nem nevezhetném ötcsillagosnak ám legalább biztonságos volt. Ott az egyik megvető megjegyzést kaptam a másik után.
- Menny vissza anyádhoz kölyök!
- Ez nem a játszó tér!
- Miért kell mindent szemetet összeszednetek, ami az úton hever srácok?!
- Rájuk se ránts. Így akarják megtudni elég tökös legény vagy.
Mivel minden kísérletük ellenére nem sikerült elijeszteniük engem így megkezdődött a kiképzésem. Természetesen nem varázsütésre történt minden előtte beszélnem kellett pár fejessel, hogy kiderüljön, tényleg komolyan gondolom. azt is közölték velem, hogy nem tudják garantálni a biztonságomat. Ez engem, egy cseppet sem zavart ezért áldását adta és megkezdődött a kiképzésem. Ne is vesztegessünk, több időt térjünk rá inkább arra a bizonyos napra.


Éppen azon a rémségen feküdtem, amit egyesek botor módon ágynak mertek nevezni. Az ujjaimat a tarkómon összefonva a hátamon pihengettem miközben a koszos plafont bámultam. Nem tudtam elaludni a felkeléshez meg kedvem nem volt ezért csak nézelődtem. Nem ejtőzhettem sokáig ugyanis valaki megállt a kantinunk ajtajában és teli torokból elüvöltötte magát.
- Hé Mcgűzű! A parancsnok hívat az irodájába!
Egy hangos nyögés kíséretében felültem az ágyamon majd nyújtóztam egy jót. Ettől a sok fetrengéstől kissé elzsibbadtak az izmaim ezért megmozgattam kicsit a karjaimat majd felkeltem és elindultam kifelé. nem mondhatnám, hogy fetrengtünk a luxusban, de legalább mindennel el voltunk látva, amire csak szükségünk volt. Egyes gépek a vízből szűrték ki a mérgező anyagokat mások pedig áramot állítottak elő a szél és a napfény segítségével. Az üzemanyag nem a fán termett és a járgány falták is mind a kacsa a nokedlit. Éppen az egyik ilyen haspók mellett haladtam el a tábor büszkesége egy gyönyörűséges Black Hawk. Mindenki csak Bettinek szólította, de hogy miért az egy külön történet. Minden bevetés alapján a pilóta jó alaposan átnézte a kicsikét, hogy ne lehessen semmire se panasza. Valaki mögém lopódzott és halkan a fülembe súgott valamit.
- Hé Mcgee itt van megint a gyagyás.
- Jó.
Nemsokára bele is botlottam az előbb említett férfiba. Körülbelül egy fejjel lehetett alacsonyabb nálam ám legalább harminc évvel lehetett idősebb. Valahányszor találkoztam vele a frizurája mindig úgy nézett ki mint egy szénaboglya.
- Szervusz, Tim. Hogy megy a sorod?
- Jól Doki. És hogy halad ön a kutatásaival.
- Haladgatok. Úgy érzem egy áttörés küszöbén állok. Már csak egy kevés időre van szükségem.
- Sok sikert kívánok hozzá. Nekem most mennem kell. Viszlát. – mondtam miközben kedvesen mosolyogtam.
- Viszlát.
Ez az idióta azt vette a fejébe, hogy épít egy időgépet és ezzel megakadályozza, hogy Elisyum városa elkorcsosuljon. Meglehet, hogy egy hibbant azonban rendkívül ügyes és nem célszerű felbosszantani. Annak idején a városban élt, de elmenekült onnan, mert elmondása szerint megfigyelték a munkáját és lehallgatták a hívásait. Nem mintha ezt nem tették volna meg másokkal ám ő egy lehetetlen vállalkozásba fogott bele. Azért szökött ki, hogy idekinn zavartalanul végezhesse a kutatásait. Hogy álmát elérhesse mindenféle tudományt igyekezett elsajátítani. A mechanikától kezdve az orvostudományig a biotechnológián át mindenből magába szívott egy keveset. Úgy gondolta projektjéhez sok mindenre szükség lehet. Nemcsak a gépet kell megalkotnia, hanem ezt is ki kell derítenie ez az utazás milyen hatással lehet az emberi testre. Ez viszont nem lehetséges, ha nem rendelkezik a megfelelő információval legalábbis ő ezt szokta állítani. Nagyon kevés valódi szakképzett orvos tevékenykedik a Sivárföldeken így ő mondhatni aranyat ér. Egyszer halottam, hogy valaki bolondnak nevezte a hobbija miatt. Mikor a kése alá került nem is élte túl az-az idióta a beavatkozást. Azóta mindenki igyekszik kedvesen bánni vele és látszólag drukkolni a kísérleteihez. Én elvoltam vele, és ha találkoztunk mindig jókat beszélgettünk. Azon kevesek közé tartoztam, akik nem csak mímelték, hogy kedvelik őt. Lehet, hogy bolond volt ám jó szándék vezérelte és ki tudja, lehet, egy nap még megmenti a világot. A parancsnok irodája pont olyan volt, mint a főnők maga. Rendkívül kemény, egyszerű és nélkül önözött mindenféle fölösleges csecsebecsét és cicomát. A berendezés nem állt másból, mint egy forgószékből és két téglára állított motorháztetőből, amit íróasztalként használt. Morcos tekintetét még vadabbá tette a többnapos borostája. Láttam rajta, hogy megint nincs jó kedvében ezért úgy döntöttem igyekszem visszafogni a poénkodást.
- Üdv.
- Pihenj. Ugye tudja miért hívattam ide?
- Ha az-az idióta árult be, mert a múltkor öt perccel tovább aludtam akkor….
- Nem. Nem erre gondoltam.
- Akkor biztosan mindjárt meg fogom tudni.
- Nagy a szája. Mikor idekerült hallgatott, mint egy sült hal. Most pedig megállás nélkül kerepül.
- Uram kérem, nem térhetnénk egyből a tárgyra?
- Ha úgy akarja.
Az asztaláról egy dossziét vett fel, ami bizonyára az enyém lehetett. Habár elég spártai körülmények között éltünk bizonyos eljárásoknak eleget kellett tenni. Bár ennek nem láttam sok értelmét ugyanis a főnök betéve ismertem minden emberét és annak összes baklövését.
- Mennyi ideje is boldogít minket?
- Nem is tudom pontosan – itt olyan képet vágtam mintha gondolkodnék és az álamat simogattam- úgy tíz éve lehet.
- Pontosan. Azóta nincs semmi okom az unatkozásra.
- Köszönöm a bókot uram.
- Nem dicséretnek szántam.
- Akkor is köszönöm.
Fogcsikorgatás közben ismét maga elé tartotta a dossziét majd morcos hangon olvasni kezdet.
- Timothy Mcgee. Tíz éve került az állományba mikor önkéntesként jelentkezett. Jó páran ellenezték ám végül mégis felvették és elkezdhette a kiképzését. Az eredményei borzalmasak voltak mindig a sereghajtóként végzett. Emellett szép számmal vannak szabályszegések és kihágások is. Felettesével szembeni tiszteletlenség. Szemlékről való késés. Idáig csak egyszerű feladatokat kapott, mint a tábor őrzése vagy kisebb karavánok egyik kísérője.
Erről nem én tehettem ugyanis nem én szabtam meg milyen küldetésekre mehetek. abban nem értettem, hogy ilyen pocsék katona lennék. Mikor megérkeztem tényleg elég ügyetlen voltam ám azóta sokat fejlődtem. Annak idején elég girhes voltam ám tíz év alatt eléggé megemberesedtem. Pusztakezes harcban könnyedén levertem egy átlagos fosztogatót és közepes távolságból nagy eséllyel eltaláltam a célpontot. Ráadásul a rossz nyelvekkel ellentétben én rendkívül jól vezettem. Egyszer történt egy kis pity-puty ám szerencséjére még időben ki tudott ugrani a pottyantós kabinból.
- Folytassa, uram imádom magamat hallgatni. – erre hangosan puffanással lecsapta a dossziét.
- Azt képzeli, hogy ez valami vicc!? Én viszont nem nevetek!
- Ha adnának, nekem esélyt megmutatnám, mire lennék képes. Igaz harcban is helyt tudnék állni. Többre is képes vagyok, mint a homokbuckákat a széltől védelmezni.
Szerencsémre a vallatásom hirtelen véget ért, mert valaki váratlanul berobogott. Az egyik újonc, aki eléggé rémültnek látszott.
- Uram hívást kaptunk.
- Nem látod, hogy nem érek rá?!
- Egy rádióadást fogtunk miszerint egy közeli karaván támadás alatt áll.
- Hányan vannak?
- Úgy húszan lehetnek, de kevés fegyverzettel. Négy kivénhedt telepjáróval indultak útnak. Mikor lecsaptak rájuk a járművekkel egy kört formáltak és így próbálják föltartoztatni őket.
- És a támadók?
- Tíz-tizenkét motorost számoltak. Keselyű módjára köröznek körülöttük.
- Értem. Azon nyomban segítséget küldünk..- egy pillanatra elakadt a szava majd mintha mi sem történt volna folytatta mondókáját – ám ez túl fontos küldetés mintsem egy hozzád hasonló kezdő részt vehessen benne. Küldjétek a Humweet-de gyorsan. Rádión tartsuk velük majd a kapcsolatot.
- Igenis! - mondta majd gyors léptekkel eltűnt a színről.
Szóhoz sem jutottam a csodálkozástól és a méregtől, amin a parancsnok egy jót mosolygott.
- Ne zavarj tovább! Van jobb dolgom is mintsem egy hozzád hasonlóra pazaroljam!
Köszönés nélkül kimentem és végignéztem, ahogyan elhajtanak a Humwee-vel. Hárman indultak erre az izgalmasnak ígérkező kalandra. Ketten benn az utasfülkében egy ember pedig a gépágyúnál foglalt helyet. Az a masina pillanatok alatt képes rendet vágni bármilyen banda között. Valami mégis azt súgta, hogy velük kell tartanom. Jól tudtam, ha megteszem rendkívüli fejmosásban lesz részem talán még ki is rúgnak. Én viszont nem voltam képes ellenállni a késztetésnek ezért gyorsan visszasiettem a szállásomra. A fegyvert mindig a raktárban kellett elzárnunk ám én kicsempéztem magamnak egy kis apróságot. A gyakorlásról elcsentem egy Coltot vészhelyzet esetére. Vészhelyzetnek tituláltam ki a szituációt így magamhoz vettem a fegyvert. Nyugodt léptekkel mintha mi sem történt volna átsétáltam az udvaron és ráültem az egyetlen Quadra. Miközben kifelé hajtottam néhányan utánam kiáltottak ám nem foglalkoztam velük. Hajnal lévén használnom kellett a lámpákat, hogy követni tudjam a keréknyomokat. Mivel negyedóra előnyük volt ezért egy kicsit csipkednem kellett magamat. Ahogyan előre haladtam egyre erősödő fegyverropogás ütötte meg a fülemet. Abban reménykedtem, hogy a hasznukra lehettek ezért jó erősen meghoztam a gázkart majd egy dombocska mellett megállt. Átlestem a túloldalra és nem akartam hinni a saját szememnek. Mindhárman Ranger a földön ült megkötözve mellettük pedig 4 géppisztolyos férfi állt. Úgy éreztem végre eljött az én időm ezért elővettem a pisztolyt és elindultam feléjük. Jobb kezemmel célra emeltem a fegyvert miközben nagy sebességgel haladtam feléjük. Mikor az első felém nézett elkezdtem tüzelni és bár az egész tárat ki kellett ürítenem, de sikerült leszednem a jómadarakat. Az örömöm sajnos nem tartott sokáig ugyanis az egyik kiszögelés mögül körülbelül harminc fegyveres nyitott egyszerre tüzet rám. Csakis a macskareflexeimnek köszönthettem vagy a szerencsémnek, hogy az utolsó pillanatban leugortam a Quadról ami ettől becsapódott a terepjáróba. Mire magamhoz tértem a zuhanás utáni sokból már le is fegyvereztek és ott ücsörögtem a többiek mellett. Elég mérgesek lettek, amiért, a kis mutatványom miatt a Humwee-n egy kisebb fajta kráter keletkezett. Kis híja volt, hogy nem lőttek agyon ám így is megcsapkodtak páran a puskatussal. Ha belegondolunk megérdemeltem ugyanis ostoba módon belesétáltam egy egyszerű csapdába. Bizonyára azért csaptak le a karavánra, hogy odacsaljanak, minket majd elvegyék a felszereléseinket. Bepakoltak minket a karavánosok járműveibe majd a Huumwee-vel a nyomunkba elindultak a rejtekhelyük felé. Nem tudom pontosan milyen sokáig utazhattunk ám mikor megérkeztünk már délfelé járhatott az idő. A táboruk néhány bádogépületből állt és egy nagyobb benzin tartályból. Bezártak minket az egyik háznak csúfolt tákolmányba majd elkezdték a kihallgatásunkat. Úgy döntöttek, hogy a hősködött puhítják meg elsőnek, vagyis engem. Ismerkedés képen beleültettek egy székbe hátrabilincselték a kezemet majd behúztak kettőt a gyomorszájamba.
- Remélem, idefigyelsz kis katona. Elég nagy bosszúságot okoztál nekem.
- Sajnálom én megölni akartalak bennetek nem megbántani.
- Ha ha nagyon vicces.- erre kaptam egy hatalmas pofont, amitől egy kisebb adag vért köptem ki a padlóra.
- Most pedig mond el szépen, hol van a bázisotok. Bizonyára van ott pár fegyveretek, amiket használhatnánk.
- A mamám azt mondta ne álljak szóba idegenekkel. – erre megint megcsapott.
Jól tudtam, hogy nem jó ötlet felidegesíteni az a tulkot, de tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy ránk találjanak. Azonban nem is válaszolhattam ugyanis azon nyomban végeztek volna velünk majd később a társainkkal. Annak az idióta parancsnoknak se udvaroltam így ennek, seggfejnek sem akartam, még ha az életembe kerül is. Megtanították nekem, hogy bármikor meghalhatok így nem féltem tőle egy cseppet sem.
- Addig fogunk kínozni bennetek, míg nem könyörögtök a halálért és még utána is. És élvezni fogom minden egyes percét.
Nem tudom meddig gyötörhetett minket nekem napoknak tűnt. Mikor egyikünk elájult kibilincselték a kezeit majd a székre ültetek egy másik delikvens. Úgy tettem mintha nem lennék magamnál ám ez csak átverés volt. Megragadtam a nyakánál fogva majd megfejeltettem vele az asztalt. Ezután lenyúltam az övemhez és előhúztam belőle a késemet. Valaki egyszer azt mesélte nekem soha sehova ne menj kés nélkül. Egy gyors mozdulattal elvágtam a torkát, amitől minden beterített az artériás vér. Gyorsan elvettem tőle a kulcsokat és kiszabadítottam a falhoz láncolt társaimat. Némi pofozkodás után sikerült fölébresztenem őket. A testüket ugyanúgy megkínozták, mint az enyémet viszont a szemükben ott éget a bosszú lángja. Nem volt más fegyverünk, mint három egyszerű kés és a meglepetés ereje. Gyorsan levettük róla a rongyos ruhákat és ráadtuk arra a csapatagunkra, aki alkatra leginkább hasonlított rá. Szerencsére a fején olyan turbán szerűséget viselt, ami az arcát is eltakarta. Az volt a tervünk, hogy szerez, pár fegyvert majd kitörünk, és egy járgánnyal megszökünk. Az első fázist sikerrel teljesítette, vagyis részben. Csupán két géppuskát tudod lopni és egyiket sem én kaptam. Húszméternyire a bódétól állt az egyik kocsi, amivel odavittek minket és bent felejtették a kulcsot. Kis szerencsével el is érhettük, de mindannyian izgultunk egy kicsit. Bátorításként a jól megszokott buzdítási szöveget alkalmaztuk.
- Húhá.- zengtük kórusban.
Éppen el akartunk indulni mikor kintről ismerős dallamokat véltünk hallani. Nem volt más, mint a harc és halálhörgés andalító muzsikája. Olyan kevés járművünk volt, hogy mindegyikbe beleraktunk egy helyzetjelzőt így mindegyikről tudni lehetett merre található. Félve kilestünk az ajtón hogy elég nagy-e már felfordulás majd megindultunk kifelé. A másik terepjáróval érkezett a hat fős felmentőcsapat ám olyan könyörtelenek voltam, mint száz ördög. Akinél fegyver volt az lőtt mindenfelé én meg igyekeztem egy sajáthoz jutni. Az egyik fosztogató pisztollyal a kezében a Humwee-re akart felmászni ezért rávetettem magamat. A földön egymással hemperegtünk miközben igyekeztünk a másik felé fordítani a pisztolyt. Néhányszor elsült és csak egy hatalmas nagy robbanásra emlékeztem és mindent beborított a sötétség. Mikor magamhoz tértem nem volt olyan tagom, amit nem kínzott volna a fájdalom. Megpróbáltam felülni, hogy megtudjam hol is lehetek ám nem sikerült. Ráadásul valaki egy fáslit tekert a fejemre így nem láttam semmit se.
- Hé héé valaki. – nyöszörgésen kívül semmi nem jutott ki a számból.
Erre a társaim, hangját halottam meg magam mellett köztük a dilis dokiét.
- Hú, neked aztán nagy szerencséd van. Majdnem otthagytad a fogadat a nagy hősködésben.
- Hol vagyok?
- Nálam. Miután végeztek azokkal a gyilkosokkal elhoztak ide hozzám, hogy segítsek rajtad.
- Hogy érzed magad Timy?
- Mintha elgázolt volna egy úthenger és kétszer háromszor visszatolatott volna. De miért van lefáslizva a fejem?
- Tudod volt egy robbanás és és…
- Megsérült a szemed. Repeszdarabkák teljesen szétroncsolták a szemedet így ki kellet cserélnem.
A jó öreg doki jól értett a tudóskodáshoz, de fingja sem volt róla, hogyan kell közölni egy rossz hírt. Minden kábultság egy csapásra kiszállt belőlem és a helyét szívbemarkoló rettegés váltotta fel. Elkezdem a fejemet borító kötést kaparászni miközben kétségbeesetten kiabáltam.
- Szedjétek le rólam ezt a sz*rt. Rögtön vegyétek le.
Megpróbáltam megnyugtatni ám nem jártak sikerrel ezért megszabadítottak. Először a fény rendkívül zavart és fájdalmat is okozott azonban pillanatok alatt minden normális megvilágításba került.
- Jó mi? Az automata fókusz minden fényviszonyhoz képes alkalmazkodni és még a sötétben is láthatsz vele. Még egy homokviharban sem kell többé hunyorognod. Az más, hogy nem fogsz többet látni.
Szerencsésnek mondhattam magamat, hisz ha nincs ez az apróság, akkor a parancsnok elérte volna, hogy kidobjanak akár egy macskát. Azóta igyekeztem kerülni a hasonló vakmerő akciókat. Igaz ez így ebben a formában nem teljesen igaz. Mondjuk úgy, hogy jobban átgondoltam mit teszek mielőtt a tettek mezejére lépek. Azért is eléggé felhúzták magukat, mert tönkrement a Quad és megsérült a Humwee. Ezt viszont ellensúlyozta az a pár krossz motor és az a pár tucat AK-47 gépfegyver. Pár hét alatt azt is sikerült megszoknom, hogy az eredeti szemeimet elvesztettem. Azóta kissé megváltoztam, vagyis a kevesebb és pontosabb lövések híve lettem.


Előtte még el kell mesélnem, hogyan is akadtam rá a szent grálra. Lehet mások nem így neveznék, de nekem egy valóságos ereklye volt. Pár hónap telt csak el, hogy megszereztem az új szemeimet és még szoknom kellett. Ugyanúgy láttam vele, mint a régivel csak valahogyan mégis más volt. Nem tudnám szavakkal leírni milyen érzés is valójában. A körvonalak sokkal élesebbnek és tisztábbnak tűntek és jóval messzebbre is elláttam. Talán ez lehetett az oka, amiért felhagytam a kaszáló módszerrel és inkább az egy lövés egy találat alapelvhez próbáltam igazodni. A feletteseim azelőtt is úgy féltettek akár egy hímes tojást az óta az incidens óta meg szinte ki sem tehettem a lábamat. Csakis és kizárólag őrködésre kaptam megbízást. Egyik alkalommal éppen belehuppantam az ágyamba, hogy pihenhessek valamicskét, amikor váratlanul egészen parányi írást vettem észre a falon.
„A kaszárnyától kétszer három észak felé majd háromszor kettő nyugati irányba.”
Nem tudtam mit jelenthet ez, de rendkívül érdekesnek tűnt ezért úgy döntöttem, hogy utána nézek. Természetesen nem szóltam senkinek nem akartam, hogy elrontsák a szórakozásomat. Úgy sejtettem, hogy az ágy egykori tulajdonosa írhatta azt az útmutatót. Nem is sejtettem, hogy mit fogok találni, de ki ne élvezne egy kis kincskeresősdit. Rövid idő alatt megtaláltam a keresett helyett ám ott csak a hideg és merev beton fogadott. Azonban mellette pár lépésnyire egy szép kis öklömnyi lyuk tátongott. Sajnos a Rangerekre nem mosolygott akkoriba a szerencse így az olyan feladatokat, mint útjavítás hanyagolni kellett. Nem láttam sok értelmét, de elkezdtem ásni a mélyedésben és csakhamar egy bebugyolált tárgyra bukkantam. Azon nyomban a mellényem alá dugtam visszakotortam a földet majd rohantam az ágyamhoz, hogy megnézhessem mit is találtam. Olyan izgatottnak éreztem magam, mint a gyerekek karácsonykor. Szép lassan szedtem le róla a koszos törölközőt nehogy kárt tegyek benne. Elképzelhetitek mennyire megdöbbentem mikor kiderült, hogy egy gránátot találtam. Nem is akármilyet ugyanis ez egy akusztikus gránát volt melyet csak képeken láttam azelőtt. Nagy ritkaságnak számított és valószínűleg nálam volt az egyetlen. Úgy döntöttem elődömhöz hasonlóan én is titokban tartom és vagy elcserélem valamire vagy felhasználom a kellő helyen és időben. Nem töprenghettem ezen, sokáig mert jött a parancs, hogy haladéktalanul jelenjek meg eligazításon. A kis aranyost bedugtam a zsebembe és már robogtam is ugyanis a fejesek nem tűrték a késést. Két kereskedő kért tőlünk segítséget, akik már jó ideje próbálták tönkretenni a másikat és mindkettővel szoros üzleti kapcsolatban álltunk. Az egyiknek egy lánya a másiknak pedig egy fia volt és egyikük sem nézte jó szemmel, hogy ők az évek folyamán egyre szorosabb kapcsolatba kerültek. Meg voltak győződve, hogy ez nem más, mint egy ócska trükk és csak ki akarják használni az egy szem gyermeküket. Azt a megbízást kaptuk, hogy intézzük el a másik családot. Viszont mivel mi nem egy bérgyilkos banda vagyunk ezért azt a feladatot kaptam, hogy oldjam meg a problémát méghozzá diplomatikusan. Komolyabb fegyvert nem vihettem magammal hisz tárgyalásnál semmi szükség az ilyesmire. Útközben megtudtam, hogy a párocska megpróbált megszökni és egy kisebb raktárépületben kapták el őket. Egy régi raktárépületbe beszélték meg a találkozott az érintettekkel. Mindkét családfő hozott magával tíz-tíz felfegyverzett embert. Valami azt súgta nekem, hogy ennek nem lesz jó vége és sajnos igazam is lett. A baloldalon állok a fürdőköpenyesek voltak a másikban pedig az öltönyösök középen pedig a szerelmes pár. Minden teli torokból üvöltött annak reményében, hogy ez majd meggyőzi a másikat. Oly kemény szitkok is elhangzottak, hogy azokat inkább nem kommentálnám. Egy ostoba ötlettől vezérelve beálltam középre hátha sikerül a kedélyeket lenyugtatnom.
- Hé, mindenki, maradjanak csöndbe! Biztos megoldhatnánk erőszak nélkül is!
Vagy nem halottak mit mondtam ám az is lehet nem érdekelte őket. A helyzet egyre kezdett fórosodni mikor megtörtént egy tragédia. Egy nagy pukkanást hallottunk és mindenki egyszerre tüzet nyitott a másikra. Ösztönösen megragadtam a szerelmeseket és fedezékbe vonultam velük.
- Na, ennyit a békés megoldásról. – mondtam kissé rekedtesen hangon, mert a sok kiabálástól megfájdult a torkom.
A golyók csak úgy záporoztak ám valami csoda folytán nem találtak el senkit, egyelőre. Mikor az egyik lövés majdnem eltalált a fejemet betelt az a bizonyos pohár. Mindhárman kirohantunk a raktárból majd elővettem a gránátomat. Egy mozdulattal kibiztosítottam majd az perpatvar középpontjába hajítottam.
- Füleket befogni! – üvöltöttem majd elkezdtem szaladni.
Az összes ablaküveg kitört és kicsikét csenget a fülem.
- Haljátok?
Nem hallottam semmit és pont ez volt a lényeg. Pisztolyomat előhúzva visszamentem és láttam, hogy megnézzem mi is történt. Mindenki ott fetrengett a földön békességben és együttértésben vérző füllel. Gyorsan összeszedtük a fegyvereket és egy kupacba pakoltuk. Fél óra múlva mikor mindenki magához tért végre elkezdtük a béketárgyalásokat.
- Mielőtt bárki is szólna, közlöm, hogy nincs jó kedvem. Órákig utaztunk a fület melegbe, hogy segítsünk helyrehozni a dolgokat erre mi fogadott? Majdnem meglőttek engem és a gyereküket is?! Láthatják, hogy szeretik egymást hisz kis híján meghaltak egymásért. Szóval most elengedjük magukat, ám ha megtudom, hogy bármelyiküknek is baja esett egyesével fejbe lövöm magukat, mint egy kutyát.
A párocska elment a többieket meg ellengettük. Mindkét csoport megszüntette a kapcsolatot velünk ezért meg is kaptam a fejmosásomat, és amiért nem szóltam a gránátról. Egymás között viszont megdicsértek a lelkiismeretes döntés miatt. A korábbi mázlim miatt végre normálisküldetéseket is elvállalhattam továbbá kineveztek a felszerelés felkutató egység vezetőjévé. Tulajdon képen egyszemélyes csapatot alkottam melynek a feladata az volt, hogy használható felszereléseket gyűjtsek be a világ minden tájáról.

Augmentáció: Két műszem.
Last Visitors


Jul 6 2016, 08:25 AM




Jun 4 2016, 05:03 PM




Feb 24 2016, 11:21 PM



Comments
No comments posted.
Add Comment