<% PM %>
Latest Shouts In The Shoutbox -- View The Shoutbox · Rules -  


Profile
Personal Photo

No Photo

Options
Custom Title
Alexis Monroe doesn't have a custom title currently.
Personal Info
Location: No Information
Born: No Information
Website: No Information
Interests
No Information
Other Information
Idézet: No Information
Statistics
Joined: 5-October 15
Status: (Offline)
Last Seen: Oct 22 2015, 09:02 PM
Local Time: Jan 17 2018, 09:24 AM
6 posts (0 per day)
( 0.38% of total forum posts )
Contact Information
AIM No Information
Yahoo No Information
GTalk No Information
MSN No Information
SKYPE No Information
Unread Msg Message: Click here
Unread Msg Email: Private
Signature
View Signature

Alexis Monroe

Desert Ranger

Topics
Posts
Comments
Friends
My Content
Oct 13 2015, 07:17 PM
-Karakter neve:Alexis "Lexi" Monroe
-Születési ideje:2064.01.05(22 éves)
-Születési helye:Elysium, Nyomornegyed, valahol a csatornarendszerben
-Csoportja:Desert Ranger's

Kinézet:

Van néhány olyan ember aki ha meglát elejt egy bókot de a legtöbben torszülöttnek tartanak. Nem titok, bárki aki rám néz látja hogy én is a "vérszopóknak" gúnyolt emberek közé tartozom. Bőröm fehér mint a hó, hajam szőke a szemem pedig vörös. Valamennyire eltudom rejteni a külsőm némi sminkkel, hajfestékkel és kontaktlencsével de a ruhám is amit a szabad ég alatt hordok teljesen elrejti a bőröm. A magasságom és testsúlyom megegyezik az átlagéval egyedül a fizikai erőm és látásom ami nem. Akár csak a többi noctita erősebb a fizikumom és kifinomultabb a látásom sötétben de ez nem igazán vigasztal.

Jellem:

Gondolom senkit nem lep meg ha azt mondom hogy kiskorom óta visszahúzódó voltam, vagyis inkább azóta mióta megmondták a szüleim hogy más vagyok a többieknél és nem mehetek fel mert csak szenvedés várna rám. Míg hallottam a fentiek "problémáit" azon agyaltam hogy mit meg nem adnék azért ha nekem is olyan gondjaim lennének a mostaniak helyett. Tudtam hogy sose lesz normális átlag életem pedig nem is vágytam másra csak arra amire a legtöbben. Barátok, bulik, szerelem, család de ezekben nekem nem lesz részem vagyis ha pontosabb akarok lenni akkor némelyik úgy ahogy sikerült de nem úgy ahogy szeretném. De mint a legtöbb tini én is lázadó voltam és nem bírtam lent maradni a fentiektől pedig féltem. Olyanok voltak mint én de mégis mások. Láttam ahogy rám néznek, azt az undort amit láttam az arcukon sosem felejtem. Számomra ez volt a jel hogy nem vagyok oda való. A félelemből elég hamar gyűlölet lett, a sivár földeken amikor összefutottam valakivel általában kiraboltam őket és emiatt sosem volt bűntudatom. Azzal magyaráztam az ilyen tetteimet hogy ők is ezt tennék ha nem előzném meg őket. Ezzel teltek a napok de különösebb értelme nem volt az életemnek majd jöttek a Desert Rangerek és így lettek céljaim...

Előtörténet:

22 éve láttam meg a napvilágot, vagyis inkább a csatornarácson beszűrődő fényt. Elyisum nyomornegyedén belül a legnyomorultam helyen születtem, a csatornában akár a legtöbb noctita. A fenti orvosok nem szívesen látnak el minket ha meg hajlandó akkor csak akkor fogadnak ha már mindenki elkelt és persze komoly összegeket kérnek. 5 éves koromig nem mondták hogy noctita vagyok és arról se beszéltek hogy néhány méterrel felettem van az "igazi" világ és sok sok ember. De mint a legtöbb kisgyerek én is kíváncsi voltam mikor megkérdőjelezhető hangokat, szavakat és mindenféle zajt hallottam felülről. 7 évesen világosítottak fel hogy mi a helyzet és igazából akkor még fel sem fogtam ezért nem viselt meg, később viszont igen. Semmire se vágytam jobban mint hogy úgy élhessek mint a fentiek. Amikor hallottam hogy milyen gondjaik vannak irigykedtem hogy ami számomra apróság nekik az a világ legnagyobb gondja. A lenti élat meglehetősen unalmas volt főleg gyerekként mivel rajtam kívül nem sokan voltak. Voltak közülünk akik feljártak, ők szereztek ételt, ruhát, innivalót és egyéb dolgokat amire szükségünk volt és mikor jött a lázadó korszakom én is felakartam menni. A tipikus "Ha ők igen én miért nem?" dologgal magyaráztam a feljutási kísérleteket. Az első pár próbálkozásnál megtudtak állítani de idővel találtam megfelelő utat ahol kiosonhattam és mivel nappal volt egy elkellet takarnom az arcom és próbáltam árnyékban mozogni. Sétálgattam, nézelődtem és csak még jobban vágytam a felszíni életre. Az egyszeri kiruccanásból egyre gyakoribb kirándulások lettek, minden nap amikor kiszabadultam a bűzzel teli csatornából örömmel töltött el egy séta a felszínen. Több noctita barátom megtudta hogy feljárok és azt követelték hogy hagyjam abba mert csak baj lesz belőle de természetesen egyáltalán nem érdekelt mit fecsegnek. Így utólag megbántam mert idővel nekik lett igazuk. Egy átlagos nap volt épp kimásztam a csatornából és a szokásos útvonalamon megindult a séta de most annyi változott hogy összetalálkoztam két járőrrel. Egyből gyanússá váltam, tetőtől talpig beöltözve lehajtott fejjel az árnyékban... odajöttek az irataimat kérték és amikor rájuk néztem észrevették mi vagyok. Egyből elkezdtek gúnyolódni és fintorogni. Az egyikük elkezdett fogdosni amit egy pofonnal jutalmaztam és ezt nem igazán vették jó néven. Többször megütöttek, mikor a földre kerültem még párszor belém rúgtak aztán továbbálltak. Mérhetetlen düh volt benne és akkor ott helyben megesküdtem hogy bosszút állok rajtuk és a hozzájuk hasonló férgeken. Aznap nem mentem vissza a csatornába mert csak a balhé lett volna amit senki nem akar. Kerestem valamit amit fegyverként tudtam használni és jobb híján egy 20cm-es hegyes üvegszilánkra esett a választás amit jól elrejtettem a ruhámban és másnap ugyanarra mentem remélve hogy összefutok azokkal a rendőrökkel. Talán a sors akarta így vagy csak véletlen csupán de ott voltak, nagy szerencsémre háttal álltak ezért közeledni kezdtem hozzájuk közben pedig felmérte ma fegyverzetüket. Az egyiknek hátulról a nyakába állítottam a szilánkot majd kirántottam és a másik rendőrt céloztam meg vele aki ekkor már szemben állt velem így a szemét szúrtam ki. Mind ketten a földre estek. Teljesen kifordultam magamból, mind a kettőjüket még legalább 10-szer megszúrtam majd a gyilkos fegyvert hátrahagyva hazafutottam. Tisztában voltam vele hogy meglesznek a következményei mivel sok szemtanú volt és a rendőrgyilkosságot meglehetősen komolyan veszik de ez sem érdekelt. Már másnap kora hajnalban teli voltak az újságok, rádiók és tv-k a gyilkossággal szó szerint úgy fogalmaztak hogy "Egy 4-5 főből álló neonáci noctita csoport brutálisan végzett ki két rendőrt". Úgy gondoltam az lesz a legjobb ha a szüleimnek elmondom mit tettem de mire odaértem már késő volt. Körülbelül 7-8 felszerelt rendőr bújt elő a sötétből és tüzelni kezdtek ránk. Páran azonnal meghaltak, néhányan sérülten összeestek és még kevesebben eltudtak futni. Anyám felém futott majd ordított hogy forduljak meg és fussak, pár lépésnyire volt tőlem mikor összeesett. A másodperc töredéke alatt vértócsa volt körülötte, nem tudtam segíteni rajtuk ezért mentettem az életem és rohantam. Olyan részekre is eljutottam a csatornarendszerben amiről nem is tudtam, valahol rossz irányba kanyarodhattam mert zsákutcába jutottam. Pontosabban elsőre tűnt zsákutcának, a plafonon egy kis ajtót fedeztem fel. Beletelt pár percbe mire sikerült felmászni de ösztönzött hogy hallottam a rendőrök lépéseit ahogy közelednek felém. Mikor sikerült kimászni egy teljesen más világ tárult elém, a városon kívül voltam. Nem akartam sokat időzni mert vissza nem mehettem és ha feljön a nap nekem végem úgyhogy elindultam a nagy semmi felé. Ez volt az első alkalom hogy a mutációm segített, ha nem láttam volna jobban sötétben sose szúrom ki a néhány kilométerre lévő házat ahol meghúzhattam magam. Ott rongyokból összetákoltam magamnak egy "védőruhát" ami eltakarta az arcom. Teljesen be voltam bugyolálva, sehol nem ért nap így gyorsabban tudtam haladni nappal. Mivel rá voltam szorulva jött a fosztogató életmód de ritkán bántottam embereket, a titokban odaosonás volt a bevált módszer de sokáig nem hittem volna hogy én is így járhatok. Akárcsak a rendőrök a csatornában most egy fosztogató csapat kezdett el üldözni ráadásul reggel volt, felöltözni nem volt időm ezért fedetlenül kellett menekülnöm. A nap égetett, pár perc alatt jöttek a hólyagok és elviselhetetlen fájdalom majd a szédülés és összeestem. A távolban közeledő járműveket láttam, amint közelebb értek tüzet nyitottak az üldözőimre. Ezután nem tudom mi történt mivel elájultam. Amikor magamhoz tértem egy sötétített szobába voltam bekötözve és valami gyógyszert is kaphattam mert nem fájtak a sebek. 3-4 fegyveres alak lépett oda hozzám, azonnal megnyugtattak hogy nem kell félnem nem akarnak bántani mivel ők a Desert Rangerek. Pár óra azzal telt hogy elmondták kik ők és hogy mit is csinálnak pontosan. Ami azonnal megfogott bennük hogy emberként bántak velem. Nem volt se megjegyzés, se fintorgás helyette inkább kedves hangnem és barátságos mosoly. Ki ne akarna ilyen közösséghez tartozni? Azonnal be is adtam szóban a jelentkezésem és ember híján el is fogadták. Tanítottak némi harcművészetet és fegyverszhasználatot. Mostanában már küldetésekre is kivisznek hogy tanuljak. De azért itt se a jóság példaképe mindenki vannak egész furcsa alakok is. A többséggel el lehet beszélgetni, ilyenek például Andrew, Timothy, David bár komoly beszélgetések nem voltak csak a "Szia hogy vagy?" és társai. Örülök hogy közéjük tartozom.
Last Visitors


Oct 24 2015, 08:37 PM




Oct 14 2015, 06:05 PM




Oct 13 2015, 09:02 PM



Comments
No comments posted.
Add Comment